A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sport. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sport. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 29., szerda

LifeT!LT reloaded

Sziasztok!

Sokan olvastátok a LifeT!LT bejegyzéseimet, aminek nagyon örültem és a sok komment, amit írtatok nagyon sokat segített abban, hogy haladjak előre az úton. Bizonyára észrevettétek, hogy a 40. nap után nem volt több bejegyzés. Eleinte azt gondoltam, hogy mivel már nagyon lelassult a folyamat, már csak a végén jövök egy utolsó bejegyzéssel, de végül beletörött a bicskám a dologba. Igen, be kell vallanom Nektek, hogy nem csináltam végig. Valahol az 50-60. nap környékén elkanászodtam, sokat csaltam, majd jött a húsvét satöbbi és elkezdtem megint rendesen enni. Súlyzós edzéseket a basic program után már nem is csináltam, csak cardiot, viszont futottam mikor végre jó idő lett, de ez sem tartott sokáig, mert megint jött a hóesés, a mínusz fokok. Egy szónak is száz a vége, kereshetném még az okokat, de nincs értelme, így történt és töredelmesen be is vallottam most.


Viszont!!! Jön a 2. etap, megint érzek magamban elég energiát, és úgy döntöttem új programot állítok össze, amit megint nyomon követhettek majd, de nem 10, hanem 20 napos beszámolók lesznek. Mivel nagyon szeretem a hasam, természetesen rám szinte rögtön jöttek is vissza a kilók, szóval a mostani induló adataim a következők:


A diétából visszavettem egy kicsit, most az 1200 kalóriásat fogom csinálni: http://lifetilt.hu/dietak
Az edzésprogram hasonló lesz az előzőhöz, igyekszem a lehető legtöbb cardio edzésre elmenni (sh'bam és bodyattack, alkalmanként bodystep) valamint a szabadban való futást is visszavezetem. A súlyzós edzések hiánya nagyon meglátszik rajtam, így annak is újra nekiesek. Ezúttal a teljes testedzést fogom csinálni, mivel az alapozót már ugye végigcsináltam. Ez az edzéstípus az egész testet átmozgatja. Ezt követi ennek pro változata, a kettő együtt 8 hetet tesz ki és kombinálandó egy has gyakorlatokat tartalmazó edzéssel. Heti kétszer, majd amikor a 8 hét letelik, jöhetnek a különböző testrészekre speciális edzések. (Fenék-comb, has, kar láb, de ezekről majd írok akkor.)

Egész alakos testformálás

Egész alakos testformálás pro


Ezek a tervek nagy vonalakban. Szeretnék még olyan 7-8 kilót leadni és ezen kívül feszesíteni, egy kis izmot építeni. De hogy mindez hogyan alakul majd meglátjuk, meglátjátok Ti is. Legközelebb 20 nap múlva jelentkezem.

Ti hogy álltok a diétával, életmódváltással, sportolással? Készültök a nyárra?

2013. január 21., hétfő

LifeT!LT 0. nap

Sziasztok!

Nagy döntésre szántam el magam. Mától kezdve 70 napon keresztül megpróbálom leadni azokat a kilókat, amelyeket még szeretnék. Ehhez a nagyjából 10 kg-hoz a LifeT!LT programot fogom kipróbálni. Biztosan sokan ismeritek, próbáltátok is, látványos eredményeket lehet elérni a módszerrel és remélem nekem is működni fog. 


A diéták közül a 1400 kalóriásat választottam, ami lehet, hogy picit túlzás, és elég lett volna az 1600-as is, de mégis ennél maradtam, meglátjuk, hogy működik. A mikro adagoktól és a napi 5x étkezéstől picit félek, de szerintem menni fog. Menni fog, mert akarom. Ez minden diéta, életmódváltás alapja szerintem: az elhatározás és az akaraterő. Ezek nélkül esélyed sincs. Kell motiváció és akkor minden rendben lesz és menni fog. Én készítettem magamnak egy háttérképet, ami minden egyes nap emlékeztet rá, hogy mi is a célom és hogy folytatnom kell. 



A másik roppant fontos dolog a mozgás. Az én testalkatomnak és a célomnak a minél több cardio használ a legtöbbet, de persze az erősítő és súlyzós gyakorlatok sem maradhatnak el. Számos edzésterv van fent a http://lifetilt.hu oldalon, alapozó edzésterv, testrészekre specifikus edzéstervek és még sorolhatnám, mindenki megtalálja a neki megfelelőt.
Terveim szerint heti 5x fogok járni az edzőterembe, méghozzá az alábbiak szerint:


A program 70 napos, az alapozó edzést 6 hétig kell csinálni, ami kb. a program feléig tart ki. Ezután az egész alakos edzést fogom csinálni és ha vége a programnak, nem hagyom persze abba, akkor jöhet a comb és popsiformálás. Cardio gyanánt továbbra is Sh'bam és Bodyattack edzésre fogok járni, amikről már írtam is korábban plusz a LifeT!ILT-en van egy futós edzés, avval is megpróbálkozom, bár utálok futni, de a muszáj az nagy úr.

Ezeket az edzéseket itt megtaláljátok: 

Nem tehetek róla, én csak akkor tudok eredményt elérni, ha valaki megmondja nekem, hogy most ezt és ezt kell csinálnom, ezért remélem, hogy evvel a programmal sikereket fogok elérni. Ha később lesz bátorságom, lehet, hogy képet is teszek fel az alakulásomról, egyelőre csak a számadatok: 

Egyelőre ennyi alapinfo, 10 naponta tervezem mérni magam és beszámolni az eredményekről. Készítettem egy táblázatot is, ami gyakorlatilag egy naptár, látom benne hol tartok és éppen aznap milyen edzést kell csinálnom. 
Jön a nyár, szerintem a legjobb időszak most van arra, hogy elkezdjük magunkat formába hozni a bikiniszezonra. Remélem sokan hasonlóan vélekedtek. Kitartás és ahogy a franciák mondják: Bon Courage! :)

2012. május 2., szerda

Slimness project 2.

Sziasztok!

Kicsit csúsztam evvel a bejegyzéssel, de itt van. Lenyomtam a második hetet is, az utolsó napokban már nagyon szenvedtem, tényleg nem lehet két hétnél tovább csinálni.

Az eredmény a második hét végére: 71.4 kg, tehát összesen a két hét alatt 3.6 kg-ot fogytam. Sajnos nincs  centink, így még nem tudok mást mérni, de a héten mindenképpen beszerzek egyet.

Ami a sportot illeti, megint nem jutottam el annyiszor, ahányszor szerettem volna és ez már ezen a héten is elbukott, de azért igyekszem tényleg visszaállni a heti 4-5 alkalomra.

A héten csak kétszer jutottam el az edzőterembe:

Kedd:

Bicikli: 5.68 km - 106 cal
Elipszis tréner: 3.69 km - 198 cal
Sh'bam: 45 min - átlag 506 cal

Vasárnap:

Futópad: 20 min - 3 km - 200 cal
Elipszis tréner: 15 min - 150 cal
Bicikli: 20 min

(Vasárnap nem vittem be telefont, így nem emlékszem pontosan a dolgokra. :( )

Most egy kicsit beteg is lettem, szóval a hetem még nem tudom, hogyan fog alakulni, meg folyamatosan szakad az eső is, ami néha eléggé korlátoz abban, hogy elinduljak bárhova is. Ez pedig nem kifogás, de itt kicsit máshogy esik, mint otthon.

Ti hogy álltok a nyárra készüléssel? Sikerül leadni a téli kilókat? Miket tesztek ennek érdekében?

2012. április 23., hétfő

Slimness project 1.

Sziasztok Szépségek!

Megint hatalmas diétába kezdtem, ami most nem is igazán diéta, inkább életmódváltás. Sikerült nekem már többször is, de mindig időszakosan, mivel nagyon szeretek enni, nem tudom kiiktatni a "felesleges", ámde finom dolgokat az életemből. Most elszánt vagyok ami azt illeti, hogy elérjem a célom, ami nem kifejezetten vékonynak lenni, csak olyannak, amit elképzeltem. Amikor belenézek a tükörbe, tetsszen, amit látok. Persze vannak elképzeléseim számokban is, de ez változhat a folyamat során. Megígértem, hogy beszámolok erről a projektről Nektek is, jöjjön tehát az első hét.

Az egészet egy két hetes, szigorú diétával kezdem, amit már novemberben is végigcsináltam egyszer. Ezt a diétát úgy állították össze, hogy gyorsan, sok kilótól lehet megszabadulni, de csodákat ez sem művel, hiszen ha utána visszatérünk a rendes kerékvágásba, ugyanennyi idő alatt vissza is jönnek a kilók. Én azért választottam ezt, mert ez alatt a két hét alatt hozzászoktatom magam ahhoz, hogy mit kellene csökkentenem az étrendemben és amikor már nem leszek szabályokhoz kötve, amikor vége a két hétnek, akkor is folytatni tudjam. Túl vagyok az első héten, ami a következőkből állt:

Alapszabályok:
* semmi cukor
* kevés olaj / zsiradék
* semmi alkohol
* semmi limonádé
* csak vizet vagy ásványvizet szabad inni
* kevés só

1. nap:
r.: feketekávé cukor nélkül
e.: 2 kemény tojás, spenót (csak kevés rántás)
v.: 1 nagy steak, zöld saláta

2.: nap:
r.: fetekávé kis tejjel, 1 kis kenyér (kétszersült)
e.: 1 steak, zöld saláta, gyümölcs (bármely, de kompót nem)
v.: főtt sonka bármennyi

3. nap:
r.: feketekávé tejjel, 1 kis kenyér (kétszersült)
e.: 2 főtt tojás, zöld saláta paradicsom
v.: főtt sonka (15 dkg), zöld saláta

4. nap:
r.: kávé, kenyér
e.: 1 főtt tojás, dinsztelt vagy nyers káposzta, 15 dkg sovány sajt
v.: natúr joghurt vagy kefír, gyümölcs

5. nap:
r.: reszelt karotta citrommal, kávé kis tejjel
e.: dinsztelt hal, paradicsom
v.: 1 steak, zöld salátával

6. nap:
r.: kávé, 1 kis kenyér
e.: 1/2 grillcsirke, saláta
v.: 1 keménytojás, karotta

7. nap:
r.: tea citrommal
e.: 1 steak, gyümölcs
v.: egyen amit szeret és annyit amennyit akar


Ezt kétszer kell megismételni és állítólag akár 9 kg-ot is lehet vele fogyni, ami nem egészséges, szóval nem is baj, ha az ember nem annyit ad le hirtelen.

Természetesen a dolog nem működik önmagában. A folyadék pótlása, napi 2-3 l víz elfogyasztása elengedhetetlen, de ez akkor is fontos, ha az ember nem diétázik. Én alkalmanként, heti kétszer szoktam salaktalanító teát is fogyasztani, hogy a méreganyagokat kiürítse a szervezetemből.

A mozgást gondolom nem kell hangsúlyoznom, hiszen sport nélkül egyik diéta sem ér SEMMIT!
A múlt héten sajnos sokkal kevesebbet mozogtam, mint szoktam és szerettem volna, de ezen a héten már jobban fogok igyekezni. Amit mozogtam:

Kedd:
Bodyattack:

Sh'bam: 

+ Elipszis tréner: 2 km - 11:03 - 103 Cal

Szerda:
Úszás: 1 km - 47 perc ~ 330-360 Cal


És végül az eredmény, amiről beszámolhatok: 
2012. 04.06. hétfő reggel: 75 kg
2012. 04.23. hétfő reggel: 72.4 kg

Ennyi lenne tehát az első hétről, jövő hétfőn jövök a következő heti eredményekkel és már saját képekkel is. :)

Remélem tetszett Nektek ez a poszt és nem bánjátok, ha rendszeres lesz, mert evvel is kicsit kényszerítve vagyok és nem fogom feladni.


2012. április 9., hétfő

Dóri - Élj egészségesen! 1.


Sziasztok Lányok!
Remélem nem gondoltátok azt, hogy egy poszt után megmurdáltam! :)
A helyzet az, hogy most fogok majd (ha Isten is úgy akarja) államvizsgázni és írom szorgosan a kis szakdolgozatomat…meg elkezdtem a jogsit és már vezetek a városban és ez is elég sok időt elvesz az életemből…Na viszont most már látom a dolgok végét és úgy gondoltam, adok életjelet! :)
Arra gondoltam, hogy csinálok egy ilyen élj egészségesen, faragd le a kilóidat, vagy éppen szedj fel egy keveset poszt sorozatot, ha Flory barátosnőm engedélyezi ezt nekem. :)
Következő héten, egészen pontosan kedden végre eljutok konditerembe, és megjön a tömegnövelőm is…tavaly nyár óta képtelen vagyok visszahízni a „versenysúlyomra”, hiába szedtem össze-vissza a vitaminokat, nem használt túl sokáig. Mivel a párom testépítő, tud nekem segíteni mindenfélében, úgyhogy igénybe is veszem a segítségét. :)


Az áhított súly 56, max 58 kiló, természetesen izomban és nem zsírban, tehát a szemét kaja ki van lőve…egyébként se egészséges.

A következőket lehet enni:
Szénhidrát: 
Rizs
Durumtészta
Teljes kiőrlésű kenyér
Ezekben jó a fehérje, de inkább szénhidrát szempontból:
Lencse
Zab
Bab
Fehérje szempontjából:
Tojás
Csirkemell
Pulykamell
Felsőcomb
Túró (lehetőleg minél kisebb zsírszázalékkal)
Halak (csak ne azt a ratyi Pangasiust :))

Ha annyira nem vagytok igényesek a kajára, akkor a következőket ajánlom:
Csirkemell rizzsel (de bármelyik husival jó)
Zab joghurttal: 150g zab ~3dl joghurtban megáztatva kb 10-20 percet hagyjátok állni, és ez reggelire tök jó!
Krémtúró: ez nem egy diétás kaja, de annál jobb.
túró+méz vagy szőlőcuki vagy lekvár + tejföl. A túró legyen legalább 250g…ha elsőre nem megy le, akkor 150g, de a 250g-nak van értelme igazán. Mehet bele gyümölcs is, például banánnal nagyon jó, de így is elég nagy kaja…negyed kg túró, egy kis pohár tejföl, egy adag cukor 
Tízóraira, vagy ha mentek valahova és nincs kedved kajás edényt vinni, csirkemelles szendvics…a lényeg, hogy csövön legyen husival, és ebből egy étkezésre 2-3at kéne letolni. 
Tojás bármikor, de legjobb reggel és este. 
A hangsúly a rendszerességen van, 2-3 óránként kell enni valamit, 2 okból:
Az izmoknak szükség van fehérjeellátásra
Ha ritkábban esztek, a szervezet raktározni kezd, tehát zsírosodtok.

Továbbá szükséges, hogy naponta 3-5 liter folyadékot vigyetek be és egyetek annyit amennyit tudtok.
Persze ehhez az egészhez elengedhetetlen, hogy közben rendszeresen mozogjatok is!!!
A következő posztban, kaptok egy kis leírást a töminövimről (már most félek tőle, állítólag nincs túl kellemes íze :P), és leírom azokat a gyakorlatokat, amiket szoktam csinálni és fogok is, hogy szép, formás legyen minden porcikám :) Ezt szeretném képpel is illusztrálni, remélem sikeres lesz a hadművelet! :)

Christina Halkiopoulos…durva csaj szerintem :D



No valami ilyesmi hasat szeretnék nyárra :P

2012. február 18., szombat

Les Mills - SH'BAM

Sziasztok Szépségek!

Ma folytatjuk a Les Mills sorozatomat, pontosabban elkezdjük, mert a Zumba nem tartozik közéjük. Ma egy könnyedebb óratípust hoztam Nektek, ami eddig teljes mértékben megfelel az igényeimnek. Ez pedig a  SH’BAM ™. A véleményem csak a poszt második felében lesz, először nézzük mit is írnak róla az interneten:


"Egyszerű, de komolyan forró táncos mozdulatok, a SH’BAM ™ a tökéletes módszer az alakformálásra és a benned rejlő sztár felszínre törésére.
A zene a listavezető népszerű slágerekből, tánczenékből áll össze, melyeket a legjobb éjszakai klubokban is hallatunk világszerte, megszokott klasszikus remixekkel és modernizált latin ütemekkel megspékelve. A SH’BAM az abszolút szórakoztató és barátságos módja a sportolásnak. Minden 45 perces óra élénk, egyedi és változatos – és mint minden Les Mills program esetében, 3 havonta új zenei összeállítás és koreográfia készül.




Egy tipikus óra: 
Egy tipikus SH'BAM ™ óra 45 perc hosszú, 12 különböző zeneszám. Minden számhoz egyedi koreográfia és lényegében saját önálló tánc tartozik.

1. Az óra az instruktor által vezényelt bemelegítéssel kezdődik, ami mindenre kiterjed, vállak, mellkas, csípő, de még az ujjak is. 

2. Ami ezután következik, 35 perc, nem bonyolult, de  ultra-Fun Dance kombinációk listavezető régi és új slágerekre. Nem csak, hogy bőven van lehetőség, hogy tökéletesítsük az egyszerű mozdulatokat, de a nagy intenzitású kombinációk jelentik az igazán hasznos edzést. 

3. Annyira fogod szeretni, hogy észre sem fogod venni az idő mennyire elrepült és már a nyújtás közben állítjuk vissza a szívverést és a pulzust a normális értékre. 



Előnyök: 
  • A hatékony zsírégetés "kemény munka" nélkül érhető el
  • Táncmozdulatok és lépések elsajátítása
  • Javítja a koordinációs készséget
  • Növeli a fittnésünket
  • Szórakoztató, érzelmi töltetet ad, elfejeti, hogy valójában éppen"    (forrás: www.lesmills.com)
Most pedig következzék én mit gondolok. Otthon dance aerobik fan voltam és meg kell állapítsam, ez iránt hasonló imádatom van, pedig még csak párszor voltam. Nem szerettem eddig azt a zumbában sem, hogy minden számra más a koreográfia, de ez annyira adja magát, hogy nem lehet nem szeretni. Egy két edzés után már tudja az ember a különböző számokhoz tartozó lépéskombinációkat és még nagyobb intenzitással csinálja, a mozdulatok sokkal szélesebbek és hatékonyabbak. A legjobb az egészbe, hogy PARTY az egész, az összes edző, akinél eddig voltam, úgy felspanolja mindig a társaságot, hogy tényleg egy buli kerekedik ki belőle. Nagyon élvezem és nagyon hatékony is, mindig csurom vizesek a ruháim és most már tényleg szinte észre sem veszem, hogy eltelt az óra. Sajnálom, hogy nem tudtok ilyenen részt venni, de reméljük idővel. 
Végezetül belinkelek pár videót, sajnos még elég kevés van, ami jó, de a lényeg azért látszik ezeken is. 

Ez az első a kedvencem, de nem akarja beilleszteni videóként:











2012. február 4., szombat

Fitness - ZUMBA

Sziasztok Szépségek!

A fitness sorozatomat nem egy Les Mills óratípussal fogom kezdeni, ugyanis nem ez volt az első, ahová ellátogattam. Otthon már próbálkoztam a Zumbával, de nem igazán jött be, gondoltam itt is adok neki egy esélyt.  Először beszéljünk magáról a Zumbáról, aztán a tapasztalataimról.
Valljuk be, hogy az edzés, főleg ha azt diétás céllal végezzük, sokszor kényszer, lemondással jár, minden csak nem szórakoztató. A Zumba Fitness erre nyújt megoldást, mivel szórakoztató, könnyed és egyben hatékony mozgásforma is. Nagyon felkapott lett az utóbbi időben, nem véletlen.
A Zumba egy olyan egyedülálló fitness program, amely a latin zenék ritmusaira, egyszerű, könnyű mozdulatokat kapcsol. Szinte az összes latin ritmussal találkozhatunk, és észrevétlenül tanuljuk meg őket: salsa, merengue, cumbia, quebradita, reagetton, sama, flamenco és még sorolhatnánk.
A Zumba hatékonysága abban rejlik, hogy az egy órás tréning közel 600 kalóriát éget el, nagy számban olvasztja a zsírsejteket, fejlődik az állóképesség és az izomzat, valamint feszesít is egyben. Jól hangzik nem?



Lássuk, hogyan is alakult ki:
A Zumba sztori Kolumbia Cali nevű városában a 90-es évek közepén kezdődött Beto Perez, aerobik és latintánc oktatóval. Egy napon, mikor Beto megérkezett aerobik órájára, észrevette, hogy otthon felejtette aerobik zenéit. Nem volt mit tenni, gyorsan cselekedni kellett, így elővette táskájából kedvenc latin gyűjteményét, amely csak tradicionális salsa, merengue és cumbia slágerekből állt. Improvizált és levezette élete első zumba edzését.Sokéves oktatói tevékenysége alatt ez volt az első olyan óra, amelyen edzőként nem kellett harcolnia a vendégeiért, mivel úgy tűnt saját magukat motiválják, amit akkor hirtelenjében nem is értett. A vendégek egy óra utána azonnal rajongóvá váltak és alig várták a következő edzést. A véletlenből megszületett egy új és forradalmi fitness koncepció, a Zumba fitness party.



A zumba szó a zumbear igéből, kolumbiai szlengből ered. Azt jelenti "gyorsan mozogni és szórakozni". Más latin nyelveken pedig bulit, partyt jelent. Beto felnőtt a kihíváshoz, meghozta a döntést, hogy világszerte megismerteti az emberekkel ezt a szenvedélyt. Csak egy pár hónap telt el és Beto módszere annyira közkedveltté és felkapottá vált, hogy Shakira is felkérte a "Pies Descalzos" című album koreográfusának.



2009 óta folyamatos népszerűségnek örvend a nemzetközi piacon is, az emberek keresik és szeretik ezt az edzésformát. Mára már különböző speciális óratípusokat is fejlesztettek ki: Zumba Gold, Zumbatomic, Zumba Toning, Aqua Zumba.

(A fenti információkat a www. zumba.hu oldalon olvastam, ahol a Zumba történetéről még részletesebben olvashattok.)

A Zumba hivatalos magyar honlapját ITT tekinthetitek meg, ahol rákereshettek a közeletekben levő lehetőségekre, valamit a Facebook oldalukat is megtaláljátok.


Végezetül pedig írnék egy kicsit a saját tapasztalataimról. Próbáltam már otthon a Zumbát, de annyira nem nyerte el a tetszésem. Imádom a dance aerobikot, ezért nem is értettem, hogy miért nem tetszik, hiszen tánc-tánc, de mikor jobban utánaolvastam, rájöttem, hogy pont a kettő közötti hatalmas különbség miatt nem jött be annyira, mégpedig, hogy a dance aerobik egy feszes, meghatározott ütemre és ritmusra felépített koreográfia ismétlése, a zumba pedig ennél egy sokkal szabadabb edzésforma. A legnagyobb problémám az volt, hogy 3-4 percenként új dolgot kell csinálni és azt rögtön elsajátítani, de mire igazán belejöttem vége lett a számnak.
Itt viszont valamiért tetszett, nem tudnám megmondani miért, mivel nem volt sokkal másabb ez az edzés. Lehet csak megértem erre is. :) Könnyen megtanultam a lépéseket, kiélhettem magam, nem volt baj, hogy nem vagyok profi táncos, úgy csináltam, ahogy nekem jól esett. Az edzőlány nagyon kedves volt, szívesen fogok menni az ő edzésére máskor is.


Kíváncsi vagyok, hogy Ti szeretitek-e, hova jártok és milyen gyakran? Elég megosztónak gondolom, így minden kommentet nagyon várok.

2011. október 7., péntek

Hogyan edzek? + táplálkozási tanácsok

Sziasztok!

A mai bejegyzésben arról lesz szó, hogyan edzek, valamint, mit teszek annak érdekében, hogy jobban nézzek ki, jobban érezzem magam. Először is egy pár mondat a helyzetről. Világ életemben volt rajtam felesleg, főleg az alsó hasam környékén és rendszeresen küzdök is vele. Fel le mennek a kilók évek óta. Rengeteg módszert kipróbáltam már, de igazán nekem egyik diéta sem jött be önmagában. Nem szeretem a szabályokat, nehezen tartom be őket, valószínűleg ezért is ment mindegyik nehezen. A másik dolog, hogy se időm, se türelmem nincs például arra, hogy kalóriákat számolgassak, vagy adagokat méricskéljek ki. Nem beszélve arról, hogy ha diétázik az ember, egymagára kell elkészíteni az ételeket és én erre képtelen vagyok.
Rengeteg szenvedés után kitapasztaltam a számomra optimális diéta - inkább életforma - alapvető "szabályait!

  1. Szénhidrátok minimalizálása. - Azért csak minimalizálás, mert semmit nem vonhatunk meg a szervezetünktől. Ha valamit kizárunk, akkor a diétánk nem lesz eredményes. 
  2. Zöldség és gyümölcs minden mennyiségben. - Evvel szerencsére nincs baj, mert nagyon szeretem a legtöbbjüket.
  3. Sovány húsok fogyasztása. - Gondolok itt elsősorban csirkére és pulykára. Emellett elengedhetetlen a halak fogyasztásának beépítése az étrendbe. A vörös húsokat (marha, disznó) sem zárhatjuk ki, de csökkentsük minimálisra. 
  4. Fehér liszt és cukor. - Készítsük teljes kiőrlésű lisztből az ételeket és cukor helyett édesítőszert használjunk. 
  5. Fogyasszunk elegendő mennyiségű folyadékot. - A megfelelő anyagcsere érdekében fontos a napi 2-3 liter folyadék elfogyasztása, ami ásványvíz vagy kalóriamentes édesített víz legyen. Mellőzzük a cukros üdítőket. A 100%-os gyümölcslevek fogyasztását reggeli mellé javaslom.

    A táplálkozással kapcsolatban rengeteg helyen leírták már, hogy mi a fontos (napi 5x étkezés stb.), ezekről nem is beszélnék bővebben. Csak annyit mondanék még el, hogy aki változtatni akar, annak úgy kell felépítenie a mindennapjait, hogy ezek rutinossá váljanak és ne muszájként kezeljük őket. Olyan dolgokat fogyasszunk, amiket szeretünk, de egyben egészségesek is. Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat és nem az önsanyargatás. Ilyen úton is el lehet érni a célunkat, nem csak szenvedések árán.
  6. Az utolsó és legfontosabb pont a MOZGÁS! - Diétával csak úgy érhetünk el hosszú távú eredményt, ha mellette megfelelően sportolunk is. A továbbiakban erről lesz szó bővebben.
A mozgás minden ember számára fontos, nem csak azoknak, akik szeretnék pár kilótól megszabadulni. A legfontosabb, hogy a céljainknak megfelelő mozgásformát és mennyiséget válasszunk. Természetesen az is elengedhetetlen, hogy élvezzük, amit csinálunk, szívesen menjünk el az órára, az edzőterembe és ne kínként fogjuk fel. Mivel én súlyfeleslegtől szeretnék megszabadulni, zsírégető edzésformát kellett találnom magamnak. Az egyik legalkalmasabb erre az aerobic és ennek különböző változatai, valamint a spinning. Nekem ez utóbbi nem jött be, mert a térdem nem bírja az állva tekerést, de az tény, hogy ömlött rólam a víz az edzés végére.
Személyes nagy kedvencem a dance aerobic, amivel egyetemi éveim alatt találkoztam. Ez a forma az aerobic alaplépéseit ötvözi a latin táncok lépéseivel - mambo, cha-cha - és forgásokkal kombinálja. Minden edzésen egy koreográfiát építünk fel, amit aztán ismétlünk folyamatosan. Úgy tűnhet, hogy ez könnyű. Valóban nem nehéz, csak az elején, amíg a különböző lépések berögzülnek, de utána már egy-egy lépéssor felépítése jóval könnyebb. Viszont hatékony, nagyon jó zsírégető, rendesen el lehet benne fáradni.
Egy kis ízelítő, erre az órára jártam én is, amikor még Veszprémben laktam:

Ez pedig egy másik, ezt akartam eredetileg beszúrni, de a blogger Youtube keresője nem találja meg valamiért.:( 

A másik nagy kedvenc nálam a step-aerobic, amiből Veszprémben egy durvább fajtára, power-stepre jártam. Az óra lényege, hogy intenzívebb, mint egy sima step, koreográfiából áll, majd az óra utolsó 15 percében felváltva koreográfia és a különböző izomcsoportok erősítése történik...nagyrészt megállás nélkül. Rendkívűl hatékony és izzasztó.



Tavasszal számos sportrendezvényen jártam, ahol kipróbáltam rengeteg féle mozgásformát, de még mindig az aerobic és step a kedvencem. Egy ilyen rendezvényen találkoztam még egy órával, ami nagyon a szívembe lopta magát, ez pedig nem más, mint az Afrodance. Ez a dance aerobichoz hasonló edzés, csak sokkal lazább, de fárasztóbb mozdulatokkal. Ennek a nagymestere Kiss Gábor, aki a Life1 Corvin Wellness edzőteremben szombatonként tartja ezt az órát. 


Most, hogy hazaköltöztem, nem tudok a kedvenc edzéseimre járni, Pestre most nincs lehetőségem mindig bejárni, így a közelben kellett találnom valami hasonló elfoglaltságot. Heti 2x2 órában járok most egy helyre, ahol az első óra mindig valamilyen step - alap,kombi,non-stop - a második pedig mindig kondi torna, ami erősítést jelent. A különböző izomcsoportokra dolgozunk, has, comb, fenék van leggyakrabban, de a kar, hát sem marad ki a repertoárból.
Emellett persze figyelek a táplálkozásra is, mert ennyi mozgás igazából kevés a gyors eredmény eléréséhez, kellene még mellette futnom is, de azt annyira nem szeretem, hogy rávegyem magam. Az edzőterem nálam azért van kizárva, mert ott nem vagyok rákényszerítve, hogy annyit csináljak, mint ami egy edzés keretein belül meg van szabva az edző által, hanem ott szabad kezet kapok, abbahagyom amikor akarom és az nem hatékony.
Nagy vonalakban ennyit arról, hogyan edzek, ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok kommentelni!

Flory 






2011. szeptember 27., kedd

Double step / Nonstop step

Sziasztok!

Mivel ma időben felkeltem és szép idő is volt, gondoltam csinálok egy sminket a pár napja bemutatott Essence új szemhéjpúderemmel. Meg is csináltam, nagyon tetszett is, de egyszerűen hiába a normál nappali fény, se kint, se bent egy értelmes képet sem tudtam készíteni, így mire hazaértem az edzésről átgondoltam a mai posztot.
Most kezdtem el újra edzeni a nyári kihagyás után. Tavaly nagyrészt dance aerobikra és power stepre jártam még Veszprémben és mindkettőt imádtam. Mikor hazaköltöztem a környéken kellett találnom valamit. Múlthéten elmentem egy step órára, ami tetszett, bár fel kellett vennem a ritmust, meglátszott a kihagyás a kondimon és a koncentrációs képességemen is. Ennek ellenére ma ugyanolyan lendülettel indultam el és egy teljesen új típusú órával találtam szemben magam. Itt nonstop stepnek nevezik, a Youtube-on a hasonló órák videóit double step néven találtam meg. A lényege, hogy nem csak egy padot használsz, hanem vagy mindenkinek kettő van, vagy pedig egy sorban helyezzük el a padokat és a végére beteszünk egy pluszt. Így a koreográfia két padra épül, ami ha két saját padod van nem is akkora probléma, de ha csak egy plusz pad van, nagyon kell figyelni a többiekre, főként ha oda-vissza forgásos a koreográfia. Ha elrontod, és nem tudsz rögtön visszaállni, inkább lépni kell egyet hátra, hogy ne zavarjuk a mellettünk állót. Mókás és nehéz is egyben, de nagyon élveztem. :) Alig várom a következő ilyen órát. Ami nekem még kicsit nehézséget okoz, amikor már egy oldalra nagyon begyakorlom a lépéseket, örülök, hogy végre megvan és akkor jön a másik oldal és biztos, hogy sehogy sem jön ki hirtelen. De ez csak gyakorlás és odafigyelés kérdése. Mivel ahova most járok, csak heti kétszer van, kénytelen vagyok a többi napokon is valamit csinálni, töltöttem le Czanik Balázs órákat, ez lesz a holnapi kihívás :)
Ti hogyan, mennyit és mit edzetek?

Végezetül pár videó, ami nagyon tetszik, király ez a pasi (mint tanár :P ):