2012. július 21., szombat

Oda a The Body Shop szüzességem :)

Sziasztok Szépségek!

Vannak bizonyos márkák, melyeket eddig két dolog miatt nem próbáltam ki. Az egyik anyagi, a másik pedig az, hogy tudom, akkor nincs megállás. Így voltam a The Body Shoppal is. Január óta van elérhető  közelségben számomra (ugye mióta Belgiumba költöztem), de eddig még semmit nem vettem, egyrészt, mert drágának találom, másrészt mert féltem, hogy rákapok. 
Ettől függetlenül Solden (leárazás) időszakban be szoktam nézni, hátha találok valamit, amire már azt mondom, hogy megéri.
Így is történt, a karácsonyi ajándékcsomagok közül találtam egyet, amiben 3 db mini testvaj volt és még akciós ára is le volt akciózva, így nem is gondolkodtam rajtam. Nagyon szerettem volna már kipróbálni a testvajakat, eddig csak jót olvastam róla és amikor szaglásztam és próbáltam őket a boltban sem voltam csalódott. Így tehát hozzájutottam életem első TBS termékeihez, méghozzá a kókuszos, a she vajas és egy olívás volt a csomagban. Az olívásat barátnőmnek ajándékoztam a születésnapjára. Ez a lépés is végzetes volt, ő is rákapott. Ennek örömére, amikor legutóbb együtt vásárolgattunk, benéztünk a TBS-be is és persze nem távoztunk üres kézzel. Az egyik mostani akciójuk, hogy a mini termékek 2+1 kedvezménnyel vásárolhatóak meg, tehát 15 helyett 10€-ért. Már előző nap gondolkodtunk rajta, hogy valahogy elosztjuk, de nem tudtunk dűlőre jutni, így akkor nem vettünk semmit. Másnap pedig mindketten 3 mini termékkel távoztunk. :) 


Mini testvajak
(Kókuszos és she vajas az előző vásárlásból, Chocomania, pink grapefruit és she vajas radír a mostani vásárlásból, a mangós testvaj pedig barátnőmé, csak véletlen nálam maradt.)


Kókusz és Chocomania (ez utóbbi illata télen valamiért nem tetszett, de most szerelem volt)


Gyümölcsös illatok: pink grapefruit és mango)


She vajas termékek



A kókuszost használom éppen


Testradír - nagyon jó állaga van (teszt várható)


Kaptunk törzsvásárlói kártyát is. Minden vásárlás alkalmával a vásárlás értékének megfelelő pontot írnak jóvá, nekem most 10 pont járt és még ajándék 35 pont a kártya kiállításakor. 
Választhattam még valamit, amiből mintát kérhettem, így én az új szépítő olajat választottam, méghozzá eper illatban. Az eladóhölgy szerint abszolút multifunkcionális, testre, arcra, hajra egyaránt használható. Lehet a hajamra nem kenem rá, de az tuti, hogy testápolóként kipróbálom. 
Ezen kívül kaptam még egy kupont is, ami augusztus végéig érvényes és egy tusfürdő kapok ajándékba, ha 20€ értékben vásárolok. Félek, hogy tényleg függő leszek!



Ti miket használtok a The Body Shop-ból?


2 megjegyzés:

  1. Én is nagyon kipróbálnám már a testvajakat de még nem szántam rá magam :)

    http://vogueandlife.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Mennyi jóság! :]
    Nekem Chocomania testvajam és ajakvajam van, nagyon szeretem mindkettőt!

    VálaszTörlés