2011. október 30., vasárnap

L'oréal sminkelésen jártam


Sziasztok!

Bizonyára sokan ismeritek a Drogerie Markt Magyarország országos sminkes turnéját, ahol 5 hétvégén keresztül  különböző városok üzleteiben részt vehettek egy ingyenes sminkelésen. Az időpontokon és a helyeken L'oréal, Maybelline, Astor, MaxFactor, Manhattan és a She stylezone sminkeseitől kérhettetek tanácsokat, vagy csak egyszerűen megvalósították az elképzeléseiteket.

Én az utolsó hétvégén tudtam elmenni az Europarkban levő DM-be, ahol akkor a L'oréal márka volt porondon. Szándékosan mentem erre, ez a márka érdekelt a legjobban. A sminkjeimnél már láthattátok, hogy használok pár terméket (alapozó, szempillaspirál, arctonik) és nagyon kíváncsi voltam a hab állagú alapozójukra, valamint, hogy a szemhéjpúder/pigment/bármi amit a szememre tesznek, meddig bírja majd.

2 előtt egy picivel érkeztem, a leányzó már pakolászta ki a dolgait, tisztította az ecseteket. Első ránézésre nagyon szimpatikus volt. Én voltam az első és akkor még nem volt ott senki más, szóval reméltem, hogy nem fogja összedobni a sminkem. Megkérdezte a nevem és ő is bemutatkozott nekem, Edinának hívták.

Első lépésben letisztította az arcom, még úgy is, hogy nem volt előtte rajtam smink - direkt, teljesen feleslegesnek éreztem. Megkérdezte, van-e konkrét elképzelésem. Elmondtam neki, hogy szeretném kipróbálni a hab állagú alapozót és, hogy most barátkozom a zöld színnel. Megkereste a bőrszínemhez megfelelő árnyalatot és nagy odafigyeléssel feltette rám az alapozót, majd a korrektort a szememre és a nagyobb bőrhibáimra. A szememen egy triot használt, amiben volt egy világos highlight szín, egy barnás és egy  sötétzöldes, mindhárom nagyon picit csillámlott. Ha jól emlékszem a zöldet még egy kicsit megerősítette, majd kihúzta a szemem fekete szemceruzával, amit egy picit felfelé satírozott. Ezután a 4D szempillaspirált használta a pilláimon.
A számra egy világosbarna rúzst kaptam, kontúrral és egy nagyon szép, nem erős, minden sminkhez illő pirosítót.

El kell mondanom, hogy miután MillaCsilla bolgján nagy csalódást olvastam, kicsit izgultam, mielőtt megérkeztem. De olyan szinten kellemeset csalódtam, Edina folyamatos beszédkontaktot tartott fent velem, mindenről megkérdezett - ki szoktam-e húzni a szemem, rúzst vagy szájfényt használok-e, ecsetet vagy applikátort. Nagyon kellemesen éreztem magam, nagyon jól elbeszélgettünk és közel 45! percet töltött el a sminkem tökéletestésével. Közben érkezett 3 végzős lány, és még ekkor sem kezdett el sietni.

Azt mondta, hogy nagyon szép szempilláim vannak, szinte egy spirál és szájfény smink is nagyon jól állhat nekem, valamint, hogy a szám is nagyon szép, ha kiemeljük és hogy iszonyatosan jó sminkalany vagyok. nagyon örültem neki, hogy ilyen kedves volt velem és, hogy még szépnek is talált rajtam dolgokat.

Nagyon elégedetten távoztam és boldog voltam, hogy elmentem. A sminkem -a rúzs részen kívül - iszonyat sokáig tartott. Be kell vallanom, este nem mostam le, mert nem otthon aludtam és amúgy keveset is, így vannak olyan képek is, amik másnap reggel készültek, mielőtt lemostam. Akkorra már 2 vonalban összegyűlt a szemfestékem, de a színe és az intenzitása még ugyanolyan volt. Az alapozó picikét megkopott, de a szempillaspirálom még mindig szépen emelte a pilláimat.

Alapból szeretem a L'oréal termékeit, és ez a sminkelés még jobban megerősítette ezt bennem és azt gondolom, ehhez nagyban hozzájárult az, hogy egy kedves és figyelmes lánnyal volt szerencsém sminkeltetni. Egy dolgot sajnálok, hogy nem korábban voltam, mert akkor még Ti is el tudnátok menni, ha kedvet kaptok, de sajnos ez volt az utolsó hétvége. :(

Most pedig jöjjenek a képek:

Itt az indulás előtti állapotot láthatjátok, vagyis smink nélkül. egy minimális púder van rajtam, de azt nem hiszem, hogy észre lehet venni. (Ezennel felfedtem sminkeletlen énemet is:))

Ezen a képen Edina által készített sminkem látható, sajnos csak telefonos képeket tudtam készíteni, azt is az utcán, mert akkor volt még rendes fény, ezért nincs több szögből. (Mondjuk legalább egy olyat csinálhattam volna, amin becsukom a szemem :))

Ezek a képek pedig másnap reggel készültek. Nem olyan, mint mikor készült, de meglepően tartós.

Használt termékek:
Matt Morphose 115 Golden Ivory - 4199 Ft.

Star Secrets Quad pro 319 Aishwarya Rai - 3000-3500 Ft körül
Lash Architech 4D - 3499 Ft.
(Sajnos csak ennyit tudok, a többi árnyalatot - szemceruza, rúzs, szájkontúr, korrektor - nem kérdeztem meg, nagyon az alapozóra voltam ráállva.)

Ennyi lett volna tehát az én sminkelős élményem. Ti voltatok valamelyik időponton? Mi a tapasztalat? Hogy tetszik a sminkem?


7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép sminket kaptál! Bátran használj zöldet, mert nagyon jól áll :) Én kb 2,5 éve voltam ingyen sminkelésen a Dm-be (Maybelline)és én is igényes sminket kaptam :) Am nem is tudtam hogy mostanában is van ilyen, úgyhogy köszi az infót :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen :) Hát sajnos ez volt az utolsó hétvége, pont ezért sajnáltam, hogy nem voltam előbb, mert így már nem tudnak mások elmenni, akik nem tudtak róla. Amúgy én a Facebookon olvastam, szóval szerintem dobj egy like-ot a DM oldalára és legközelebb Te sem maradsz le. :)

    VálaszTörlés
  3. imádom ezt az alapozót<3 a kedvencem :) éés tök jó lett a smink!!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Nálam is szerelem lett elsőre, alig várom, hogy megvegyem :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett a sminked!:) Én is terveztem már, hogy elmenjek egy ilyen sminkelésre, de mindig lemaradok:( De ezt az eredményt látva ezentúl jobban figyelek :D

    VálaszTörlés
  6. Nekem is tök véletlen jutott eszembe hogy akkor volt az utolsó 7vége, épp útba esett és épp L'oréal volt, szóval nagyon örültem.:)

    VálaszTörlés