2013. december 22., vasárnap

Nail Club 2. birthday

Sziasztok Szépségek!

A mai egy különleges Nail CLub, több szempontból is. Hamarosan megint évfordulóhoz érkezünk, így ma ez a poszt apropója. Már két éves a NC, el sem hiszem. Sokat változtunk ez idő alatt, jöttek-mentek emberek, de még mindig nagyon szeretjük csinálni. A másik boldogságos dolog, amit megosztanék Veletek, hogy tegnap végre személyesen is találkozhattam pár lánnyal, Ronival, Ingriddel, Marcsival, valamint lakkomlakkom Edinával és LakkHatalom Ágival is. Kávéztunk, beszélgettünk és persze meglátogattuk a Naillandet, mivel Marcsi és én már nagyon készültünk rá. A bőség zavarában hirtelen nem is tudtam mit tetszik és mi nem, de végül 3 lakkot és egy Seche Vite fedőlakkot hoztam haza. (Róluk és egyéb szerzeményekről, ajándékokról lesz poszt, amint visszamentem Brüsszelbe.)




Térjünk vissza a Nail Clubra és a szülinapra. A lányokkal kitaláltuk, hogy ezúttal nem csak egy manit mutatunk meg Nektek, hanem azt a kis helyet is, ahol az alkotásaink készülnek. Mivel nem olyan régen költöztem, már az új szobám egy kis részét láthatjátok, egészen pontosan az egyik éjjeliszekrényemet, ugyanis én azon szoktam lakkozni. 






A manikűrhöz, amit készítettem, csupa karácsonyi színeket használtam, mivel már csak 1-2 nap és a karácsony is itt van, úgy gondoltam, kombinálom a kettőt. Arany, bordó és csillogás. Csupa új lakkot használtam, mindegyikről írok majd egyenként is. 






Remélem tetszik Nektek, nézzetek be a többiekhez is. Ezúton kívánok minden kedves olvasómnak nagyon boldog karácsonyt is és remélem jövőre is velem/velünk tartotok!


5 megjegyzés:

  1. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire jó volt már találkozni! :)
    A manikűr pedig hihetetlen szép lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem. Emlegetni fogom egy darabig. És persze azon leszek, hogy megismételjük. :)

      Törlés