2013. május 6., hétfő

PERSONAL: England 2013

Sziasztok Szépségek!

Múlthéten Angliában jártam, méghozzá dolgozni egy picit. Ötödikes gyerekeket kísértem tanulmányi kirándulásra, ami attól függetlenül, hogy munka, egyben szórakozás is, mert sikerült végre kipipálnom egy álmomat a képzeletbeli listámról. De ne szaladjunk ennyire előre. Hétfőtől péntekig tartott a tábor, amiből nagyjából az első és utolsó nap utazás, pedig nincs annyira messze, de azért lehet úgy csinálni, hogy kitegyen egy napot. Dél-Agliában, azon belül is Ashfordban volt a székhelyünk, innen a 3 nap alatt 2 helyre mentünk el. Kedden Leeds-ben, szerdán pedig Londonban voltunk. Legfőképpen innen hoztam képeket, ugyanis London nekem a szívem csücske. Voltam már sokfelé Európában, hosszú a lista, de Londonnal kapcsolatban mégis van egyfajta megmagyarázhatatlan speciális érzésem, amióta először voltam ott. Gimis koromban kétszer is jártam a városban (2004-ben és 2006-ban), mégis kimaradt például a London Eye, pedig hatalmas vágyam volt. Most végre teljesülhetett. Fantasztikus érzés és látvány volt egyaránt, pedig tériszonyos vagyok, pontosabban akkor érzem rosszul magam, ha látom, ami konkrétan alattam van. Ha mondjuk a derekamig fal vagy valami van és a lábam alatt nem látok le, akkor semmi bajom. Viszont a látvány és a városkép, valamint maga az élmény annyira magával ragadott, hogy nem is foglalkoztam most evvel. Valami csoda folytán egész héten sütött a nap és Londonban is ragyogó időjárás fogadott minket, így teljesen kerek volt minden. Sajnos nagyon rohanós volt a program, de még így is megérte. Nem is fecsérlem tovább a szót, hoztam pár képet Nektek. 

Voltatok már Angliában/Londonban? Kinek milyen élményei vannak?


Leeds Castle
Leeds Castle
Ferry from Calais to Dover

Leeds Castle

Leeds Castle
Buckingham Palace
Buckingham Palace
Red city busses

The Big Ben

London Eye

London Eye view - Parliament & Big Ben

The London Eye

The London Eye

The London Eye

The London Eye

The Tower Bridge

Me in St. James Park in 2006 and 2013. I see a little difference. :)

12 megjegyzés:

  1. De jó képek :) Én egyszer voltam szintén a gimis éveim alatt (2007), majdnem egy hetet töltöttünk ott, de hát az se volt elég mindenre, a London Eye sajnos nekem is kimaradt. Nagyon szívesen visszamennék, mindent újra megnéznék és sétálnék a belvárosban :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gimis koromban jártam ott korábban és 5 napot voltunk, számos híres mzeumot megnéztünk, de a London Eye akkor kimaradt. Pedig emlékszem nagyon készültem rá.

      Törlés
  2. Jajjj de jó lenne nekem is egyszer eljutni oda ^^
    Milyen csinos vagy a képeken :))))

    VálaszTörlés
  3. wow szuper, hogy elmehettél, legközelebb vigyél magaddal :D Nagyon jók a képek! :)

    VálaszTörlés
  4. .en is szeretem Londont, de inkabb par napos kirandulasokra, hetvegere megyunk oda, ott elni mar nem igazan szeretnek :)
    Leedsben meg nem jartam, pedig tolem nincs messze, nem is tudtam hogy ilyen var van ott :)

    VálaszTörlés
  5. Csak átutazóban jártam Angliában, de Londonban még úgy sem, most gyűjtögetek, mert jó lenne végre körülnézni ott :-)

    VálaszTörlés
  6. De szép képek :) Még nem voltam, de szeretnék menni majd valamikor! :)

    VálaszTörlés
  7. De szerencséd volt, hogy ilyen jó időben nézelődhettél a városban! Mikor én mentem órákon keresztül pici szemű eső esett és borzalmasan fújt a szél, így 1 óra után úgy néztünk ki mint akiken átment az úthenger:D De mindenképpen nagy élmény és teljesen más világ. Amúgy fantasztikus képeket csináltál!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm lányok a kedves szavakat!

    VálaszTörlés