2013. március 3., vasárnap

ShapeT!LT 2. forduló

Sziasztok!

Sokatok szavazatának köszönhetően átjutottam a ShapeT!LT 1. fordulóján és máris itt a 2. Itt már nagyon erős a harc és a végjátékba bekerülni igazán nagy dolog lenne számomra. Ehhez viszont most még több szavazatra van szükségem, amiben ismét a segítségeteket kérem. 

A versenyre citromos-gyümölcsös tiramisut készítettem, házilag gyártott cukormentes babapiskótával. Amennyiben tetszik, az alábbi linken tudtok szavazni: 


Közkívánatra kiegészítem a posztot a recepttel.

Babapiskótához: 4 tojás, 10 dkg cukornak megfelelő édesítő (20 kk. por Canderelt használtam), 3 dkg ledarált zabpehely, 6 dkg tönkölyliszt

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját az édesítő felével habosra keverjük, a fehérjékből pedig az édesítő másik felével habot verünk. A zabpelyhet összekeverjük a tönkölyliszttel. A tojássárgáját a fehérjéhez keverjük, majd a lisztes mixet is óvatosan beleforgatjuk. Ezután a masszát nyomózsákba töltjük és sütőpapírra piskótákat formázunk belőle. Nem nőnek meg túlságosan sütés közben. 180 fokos sütőben 15 perc alatt aranybarnára sütjük őket, lehetőleg résnyire nyitott ajtónál, mert közben szépen ki is száradnak. 

Krémhez: 200 g túró, 3 tojás, 9 dkg cukornak megfelelő édesítő (18 kk. Canderel), egy citrom héja, és leve, 15 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs

A túrót a citrom reszelt héjával jól összetörjük. A tojásokkal ugyanaz a teendő, mint a piskóta készítésekor, ugyanúgy összeforgatjuk a hozzávalókat, egy habos krémet kapunk.

Ezután már csak rétegezni kell tortaformába, vagy egy szimpatikus edénybe. Kávé helyett a citrom levével locsoljuk meg a piskótákat. Pár órára hűtőbe tesszük, a gyümölcsöket pedig tálaláskor adjuk hozzá. Ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, akkor olvasszuk fel előtte.

Tapasztalat: a piskóta mennyisége nem elég a krémhez, ha így készítitek, akkor dupla adagot csináljatok, de bolti babapiskótával is elkészíthető, maximum kevéssé lesz diétás.

Küldjetek róla képet a flora.szatmari@gmail.com címre, ha esetleg megcsináltátok.

4 megjegyzés:

  1. Hm, nagyon jól néz ki! SZavaztam :)

    VálaszTörlés


  2. Kóstolót kérhetek ?
    Futok szavazni, ez megérdemli simán :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Kóstolót nem, de receptet tudok adni, ki is egészítem vele a posztot.

      Törlés