2013. március 6., szerda

OPI is my destiny - az első rendelés

Sziasztok Szépségek!

Elérkezett ez a nap is, megtörtem a következő szerelem-márkát illetően. Az utóbbi időben nagyon odavoltam az OPI szebbnél szebb lakkjaiért és valljuk be, az idén piacra dobott kollekciók egytől egyik csodálatosak.
Mariah Carey, Euro Centrale, Oz, the great and powerful és jön még a Minnie és a Bond folytatás is nyáron. Van egy kívánságlistám ezekből a kollekciókból összeállítva, hogy melyikből melyik lakkot szeretném, de a rendelést nem ezekkel kezdtem, hanem 3 másik színnel. 

Meg kell mondanom, hogy most már értem, miért kerülnek annyiba ezek a lakkok amennyibe. Ha dolgoztatok már jó körömlakkal, na akkor az tuti OPI. Egyszerűen nincs bennük hiba. Az ecset fogása iszonyatosan kényelmes, egy húzásra beteríti a körmöt, csak úgy siklik és a lakkozás így pikk-pakk készen van. A festék állaga is tökéletes, két réteg kell azért belőle, hogy a legcsodálatosabb színt előhozhassuk. Azt olvastam, hogy az új (idei) lakkok még jobbak, hát nekem már ezek is annyira szuperek, el sem tudom képzelni mit fogok érezni, ha az újakkal dolgozom majd. 

Külön helyet is kaptak, nem ám csak úgy be a dobozba a többi közé. :) 






Rózaszín: If You Moust You Moust - Vintage Minnie Mouse Collection 2012

A leggyönyörűbb Barbi rózsaszín amit valaha láttam. Éppen ilyet és éppen EZT szerettem volna, de a rendelésnél csak kódok voltak (egyéni, nem az OPI kódjai) és nem tudtam, hogy pontosan melyik árnyalat is lesz, de nagyon boldog voltam, mikor megláttam, hogy a Minni kollekció hőn áhított rózsaszínjét tartom a kezemben.
Tegnap kék-rózsaszínben utaztam, kék nadrág és rózsaszín cipő, erre mire hazaérek megjöttek ők, mintha ráéreztem volna. A rózsaszín van most a körmömön és azóta is azt nézegetem.



GlitterRainbow Connection - Muppets collection 2011

Engem kenyérre lehet kenni mindennel ami egy kicsit is csillog, szóval kevés olyan OPI glitteres lakk van, ami ne tetszene. :) Ez a Muppets darab is szerelem.






Kék: No Room For The Blues - OPI Brights

A harmadik lakk nem limitált, az OPI Brights vonalból van, és gyönyörű égkék szín. Azt hiszem megvan a két új kedvenc tavaszi lakkom. :)



17 megjegyzés:

  1. Csodás árnyalatokat választottál, az a rózsaszín...aww! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. Először: baromi szép a körömformát! *o* :)
    Másodszor: nagyon tetszik mind. nagyon jókat választottál! ;)

    VálaszTörlés
  3. Hát igen, ezek gyönyörűek. Nekem eddig csak egy okozott csalódást, nem is értem a vékony ecsetét, valószínűleg még régebbi kiadás lehet, de a többiért odavagyok :-)

    VálaszTörlés
  4. Innen mar nincs megallas:-D nagyon szep szineket valogattal.sokat gondolkoztam a minnie rozsaszin lakkjan de annyi ilyen szinem van h nem vettem meg.a kek kulonosen tetszik<3

    VálaszTörlés
  5. Nagyon gyönyörű színük van! :)
    Egy hasonló rózsaszín (én sem tudom, kódok voltak, lehet pont ez, elvileg már közeledk hozzám! :) )

    VálaszTörlés
  6. A csillogó kivétellel nagyon bejövőősek *.* Főleg a rózsaszín...

    VálaszTörlés
  7. Meggyőző a leírásod! :D A lakkok pedig nagyon szépek! :)

    VálaszTörlés
  8. Óh, de szépek! Az OPI lakkokkal én is hasonlóan vagyok, mint te, igaz, még nem próbáltam túl sok szint, viszont amit eddig igen... az egyszerűen tökéletes.:)

    VálaszTörlés

  9. Nagyon szép színeket választottál, mind a 3 tetszik :)

    VálaszTörlés
  10. uhh...az a rózsaszín annyira alap körömlakk szín!!:) A kék még mindig nem a szivem csücske, de ezt még én is elismerem, hogy nagyon szép!:) A fedőlakk... azzal meg úgy vagyok, hogy csillog, tehát szép:D

    VálaszTörlés
  11. hello. slovak blogger isabelle stole your article and photos.

    http://eeverywomen.blogspot.sk/2013/05/opi-is-my-destiny-prva-objednavka.html

    VálaszTörlés
  12. Thanks a lot Nina that you mentioned it to me. I couldnt find any contact on her page, but I left a comment, I hope she will delete her post. I am very angry.

    VálaszTörlés