2012. február 9., csütörtök

ABCD TAG

Sziasztok!

Krisz kérésére én is elkészítettem az ABCD Tag-et, pedig nem vagyok egy nagy Tag-elős, de remélem ebből egy picit jobban megismertek majd.


A. Age (Kor): 22 múltam augusztusban.

B. Best Friend (Legjobb Barát): 3 olyan ember van ebben a státuszban, akikért bármikor kiállnék és ezt ők is bizonyították már egy párszor felém. Viki az élettársam volt az egyetemi éveim alatt, a koliban nem voltunk szobatársak, de utána 2 évig együtt laktunk, együtt jártunk haza. A másik két kisasszonnyal együtt kezdtük a sulit és érdekes, hogy az elején csak Fannival volt nagy a szerelem, Dórival valahogy később lettünk jóba, de azóta is töretlen a dolog. Imádom őket és ezt tudják is. :)

C. Chore you hate (Házimunka, Amit Utálsz): igaziból mindent megcsinálok, vasalni kifejezetten szeretek. Most a csigalépcsőnk miatt a porszívózás nem a szívem csücske és a portörlés sem tartozik a kedvenceim közé.

D. Dreamhouse (Álomház): minimalista luxus penthouse egy világvárosban, mondjuk New York-ban vagy Párizsban. :) Nem aprózom el, ha álmodozni kell.

E. Essential start of your day (Nélkülözhetetlen Reggelente): KÁVÉ, hatalmas kiszerelésben, rengeteg tej és cukor helyett édesítővel iszom. Amíg dohányoztam, ez olyan 1-1,5 órás művelet volt és közben elolvastam a történéseket Facebookon. Kicsit hiányzik....

F. Favorite Color (Kedvenc Szín): időszakosan változó, most épp a rózsaszín korszakomat élem megint, az új szobámban a fehér és a rózsaszín dominál, a sminkeknél, ruháknál, kiegészítőknél még mindig a lila a favorit, de fejlődőképes vagyok és leszoktam róla, hogy csak a lilát lássam meg.

G. Gold or Silver (Arany Vagy Ezüst): ez nem is kérdés: ezüst. :)

H. Height (Magasság): 166 (nem vittem túlzásba, de meg vagyok vele elégedve)

I. Instruments I play (Hangszer): sosem tanultam hangszeren játszani, sosem vonzott és szerintem már nem is fog.

J. Job title ( Munkahely ): folyamatban van még a suli és jelenleg főállásban babysittelem a két unokaöcsémet.

K. Kids (Gyerekek):  még nincsenek, még a megfelelő alany sincs meg hozzá, de egyszer lesznek, én tudom, méghozzá egy gyönyörű szőke göndör hajú és világító kék szemű lányom, akit agyon fogok öltöztetni és egy vagány fiam, akiért bomlani fognak a nők. :)

L. Life is incomplete with( Az Élet Nem Teljes Nélküle): a családom nélkül nem igazán tudnék létezni.

M. Music that you always listen to (Kedvenc Zene): ez nagyon sűrűn változik, időszakosan vannak hatalmas kedvenceim, amiket rongyosra hallgatok, most éppen:



És az abszolút és örök kedvenc, Miss Lady Gaga: 



N. Nickname (Becenév): Az egyetem alatt lettem Flory és Fló, valamint a Flóci is ehangzik néha. Otthon Flóra vagyok és keresztanyu az egyetlen aki Flórusnak hív és tőle szoktam csak meg.

O. Overnight Hospital Stays (Voltál Már Kórházban): kétéves koromban, amikor kivették a mandulámat, valamint az elmúlt években tályog problémával, de csak járóbeteg kezelésen.

P. Phobias or fears (Fóbia Vagy Félelem): magasság, ami azért vicces, mert az utóbbi években alakult ki és nem a magassággal általában van bajom, hanem attól vagyok rosszul, ha látom mi van alattam. Néha elkap egy rossz érzés, például ha üveglifttel megyek felfelé, vagy ha üvegpadló van alattam és ha rá akarok lépni, valami húz vissza. Az első pár hétben elég furcsán közlekedtem emiatt ebben a lakásban, mert csigalépcső van 4 szinten keresztül, a legfelső emeletre még most is óvatosan megyek, de az üvegpadlót már megszoktam.

Q. Quote from a movie (Idézet Egy Filmből): "A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból." (Szex és New York)

R. Reason to smile (Ok A Mosolyra): ez bármi lehet....a legkisebb dolog is mosolyt tud csalni az arcomra, ha arról van szó.

S. Siblings (Testvérek): ez egy bonyolult dolog. Van egy édes testvérem, öcsém, aki 20 éves. Mivel a szüleim elváltak és mindkettőjüknek új kapcsolata van, gyarapodott ég a testvéreim száma 2 mostoha húggal (16 és 20 évesek) és két fél testvérrel (8 és 5 évesek).

T. Time you wake up (Mikor Kelsz): Változó, attól függ van e dolog vagy nincs. Egyetem alatt ez az óráktól függött, de nem voltam sosem koránkelő. Az elmúlt fél évben, amíg otthon laktam, határozottan délután kelős voltam, most visszaszoktam a reggel 9 körüli kelésre.

U. Underwear (Alsónemű): kritikus kérdés, mindig vadásznom kell, ha szükségem van új darabokra. Most a kedvenceim a Women's Secret karácsonyi nyuszikás darabjai (bugyi). Ha melltartóról van szó, akkor Triumph, de csak is az outletből. :)

X. X-ray you’ve done ( Röntgen): térd, mikor gimiben problémák voltak a térdemmel, valamint fog, amikor fogszabályzós lettem még általánosban.

Y. Yummie food you made (Finom Étel, Amit Te Készítettél): imádok főzni, és bármit elkészítek. Az egyik specialitásom a rakott kel és a lasagne, de a legutóbb a sült csirkecombom is sok dicséretet kapott. Sütikben nagyon ritkán rontok el valamit.

Z. Zoo animal (Állatkerti Állat): jegesmedve és a fehér tigris. :)

5 megjegyzés:

  1. A Szex és New Yorkos idézetet totál elfelejtettem, pedig örök klasszikus^^
    A fóbiával kapcsolatban vidámparkban azért felmersz ülni egy-egy kritukusabb darabra? Mármint magasságra értem :P

    VálaszTörlés
  2. Ez egy viszonylag új félelem, tényleg csak pár éve alakult ki és azóta nem voltam vidámparkban. Igaziból azt hiszem még sosem voltam igazi vidámparkban. Csak búcsúban, de ott meg nem kritikus magasságok vannak. :)

    VálaszTörlés
  3. Imádtam! :))) Tök jó, hogy kitöltötted! :)))

    VálaszTörlés
  4. Szia,olvastam,hogy amig dohányztál,addig ez 1-1,5 óra volt reggelente,nekem jelenleg is annyi,mert cigi+kávé.Neked hogyan sikerült leszokni ?:)

    planetnicholai.blogspot.com

    VálaszTörlés