2011. november 2., szerda

Miss Rose mini haul

Sziasztok!

Ma naivan elmentem körömlakk lemosót venni egy olyan helyre, ahova nagyon ritkán járok. Régen, még általános iskolás koromban sokat jártam ebbe a fodrászkellékesbe, volt, hogy csak nézelődni, volt, mikor vásároltam is, leginkább körömlakkot. Most eszembe jutott ez a hely és ez okozta a vesztemet. A körömlakk lemosón kívül egy Miss Rose 4-es paletta és egy pirosító jött velem még haza.




A swatchokat alap nélkül egyszeri áthúzással készítettem, nagyon szépen pigmentáltak, A pirosítóról lányos zavaromban elfelejtettem készíteni, de majd sminkben bemutatom nektek és tudom, hogy elég sokan ismeritek is már. Több árnyalat volt belőle, egy elég erőset választottam, de szerintem egy barackosabb színt is be fogok szerezni. 


Természetesen nem bírtam, hogy ne készítsek szemsminket azonnal, de nem volt kedvem lealapozni az arcom, így a pirosítót nem is próbáltam még ki. Swatchok alapján nem gondoltam, hogy ilyen nagy darabkákból áll a festék, úgy tűnt elsőre, mikor belemártottam az ecsetet, hogy semmit nem vesz fel, de a szemhéjamon már szépen felsimult és nem volt darabos. Mind a négy szép szatényfényű árnyalat és az alsó kettő inkább lilás, mint kékes, pedig ránézésre nekem teljesen kék. A szememen bentről kifelé haladva mind a 4 színből vittem fel.







Most nézem, hogy csak csukott szemes képeket alkottam :) Ez eddig fel sem tűnt. Amúgy Egy L'oréal spirállal dobtam még meg a kompozíciót.

Árak:

  • Miss Rose paletta 450 Ft
  • Miss Rose pirosító 380 Ft
  • Eszter körömlakk lemosó 165 Ft

4 megjegyzés:

  1. Szééép! :)
    Mondjuk én világ életemben idegenkedtem a kéktől, és szinte az összes kék szemfestékemet elajándékoztam, talán 1-2 paletta van amiben megtalálható a kék szín, de venni tuti nem vennék kéket! Miss Rose a környékünkön sehol sincs :( Pedig úgy kipróbálnék már egy nagyobb palettát... :P A pirosító csodaszép színű és neked hihetetlen jól állnak a kékes árnyalatok! :)

    VálaszTörlés
  2. *Zsanci: köszönöm szépen! Én eddig egy helyen találtam nálunk, de csak ilyen apró dolgokat, nagyobb palettáért nekem is Pestre kell majd mennem. És még ott is nehéz megtalálni, hol kapható.

    *Barbye: ha a sminkemnek szólt a megjegyzés, akkor köszönöm, Tőled ez nagyon sokat jelent nekem :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon szépek :) azt a pirosítót én nagyon szeretem <3

    VálaszTörlés