2013. július 3., szerda

LifeT!LT Lizandra Program - Első Mérlegelés

Sziasztok!

Az elhatározás óta, hogy elkezdem a Lizandra Programot, nem volt szó a dologról, így ma erről mesélnék egy kicsit Nektek. (Akik lemaradtak róla, mi is maga a program,  ITT elolvashatják.)
Már azonnal egy vallomással indítok, ugyanis az első hetet nem tudtam tökéletesen tartani. Történt ugyanis, hogy gyerektáborba mentem kísérőként a barátnőmmel, aki szintén Lizandrázik és bár elég sok cuccot összepakoltunk magunknak és szent elhatározásokkal indultunk el, mégsem tudtuk 100%-osan teljesíteni a dolgot. Féltem is, hogy ez majd az első mérlegelés alkalmával meg fog látszódni, pontosabban, hogy majd semmi sem fog látszódni. (Szerencsére nem így lett, de ne rohanjunk előre.)



Egy kicsit szeretnék beszélni Nektek ennek a közösségnek az összetartó erejéről. A Facebook csoportban jelenleg több, mint 2600 tag van. Ebből természetesen megvan az aktív keménymag, akik mindenről beszámolnak, mindenhez igyekeznek építően hozzászólni. Egy réteg csak csendes megfigyelő, van, akik kérdéseket tesznek fel, ha segítségre van szükségük. De mindannyiunkban van egy közös: a cél. Ehhez a célhoz hosszú és rögös út vezet, de egy ilyen szuper közösségben sokkal könnyebben lehet haladni. Tapasztalom. Nap, mint nap. Példának okáért, amint egy kicsit is kevesebb kedvem van edzeni, vagy úgy érzem merül az elem, fogy a motiváció, elég csak benéznem a csoportba és biztos, hogy azonnal fordulatot vesz a hangulatom és a hozzáállásom. Látni azt, hogy mindenki küzd és mindenkit a másik kitartása visz előre napról napra, közelebb a kívánt eredményhez, iszonyatosan jó érzés.

Többször is olvastam, hogy adott esetben az ember családja, baráti köre, a közvetlen környezetükben levők nem segítik elő az egyént a programja során, olyan megjegyzéseket tesznek, hogy minek csinálod, mi értelme van ennek, miért kell szenvedni stb. Alapvetően nem mindenki ugyanolyan, nem mindenki érzi át ezt a LifeT!LT dolgot, oké, el kell fogadni, de cserébe azok, akik nem részesei ennek, miért nem tudják elfogadni, amit mi csinálunk? Ez olyan, mint a munka...keményen dolgozol valamiért, célokat tűzöl ki magad elé, tervet készítesz, hogyan fogod végrehajtani és minél magasabb szintre jutni. Szerintem ebben semmi kivetnivaló nincs, és inkább támogatni kellene, ha más nem mentálisan azokat, akik diétára, életmódváltásra adják a fejüket. Ez egy nehéz dolog, főleg az elején, nem hiányoznak még a plusz negatív vélemények, megjegyzések.

Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, ami a mérlegelés, térjünk is vissza rá. A Lizandra programban 15 naponta van mérlegelés, június 10-én kezdődött, tehát az első alkalom múlthét elején volt esedékes. (Igen, azóta írom a posztot. :)) Csapjunk is bele a közepébe, eléggé meglepődtem, mikor mérlegre álltam. A kezdő súlyomhoz képest majdnem 3 kilóval kevesebb jelent meg a képernyőn és centiben is véltem változásokat felfedezni. Lefotóztam magam, de én nem láttam szinte semmit. Egészen addig, amíg egymás mellé nem tettem az egy héttel a Lizandra program előtt készült és a friss képeket.



Itt tartok tehát most, vagyis tartottam egy hete, a következő mérlegelés a 30. napon, azaz július 9-én (jövő kedden) esedékes. Szerintem itt már nem lesz akkora változás, mint az elején, de remélem egy aprót megint fog lefelé változni az a bizonyos szám.
Addig is kitartás mindenkinek, aki hasonlóra adta a fejét, hamarosan jelentkezem. Sportoljatok sokat, fussatok a szabadban, ne felejtsetek el nyújtani és pihenni is eleget.






3 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyi vagy, csak így tovább! :) Nem kis erő kell egy ilyen projekthez, kitartás :)

    VálaszTörlés
  2. Ú Flory! Gratula és hajrá!!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Tudnál segíteni, hogy honnan tudom letölteni a dvd-ket?
    Köszi,
    Zsu
    ombagomba@gmail.com

    VálaszTörlés