2013. február 20., szerda

Catrice Neonaturels - Neons

Sziasztok!

A mai posztban kicsit fájdítom majd a szíveteket, mert valami olyat hoztam, amit otthon nem lehetett beszerezni. Én is véletlen futottam bele, és a natúr színekből akkor már nem is volt semmi. Itt elég nehéz trendkiadásokra vadászni, biztosan említettem már párszor, mert csak egy adagot tesznek ki, ami 1-2 nap alatt elfogy, szóval kell némi szerencse a dologhoz. Nekem jutott belőle bőven, ugyanis ott álltam, hogy melyik lakkot vegyem meg - egyet engedélyeztem magamnak - és mikor nagy nehezen döntöttem és a kasszához ballagtam, az összes, amit fizetnem kellett 1€ volt. Mint akit puskából lőttek ki, szaladtam vissza a másik kettőért, mert így szinte 3 lakkot kaptam egy áráért.


Neon rózsaszín - C04 Mrs. Brightside
Neon barack - C03 Mr. Brightside
Neon sárga - C01 Little Miss Sunshine


Szeretem a Catrice lakkokat, annak ellenére, hogy tudom sokan nem kedvelitek a nagy ecsetük miatt, de eddig csak sötét színeim voltak, ezek a vidám és ráadásul neon színek pedig nagyon jó barátaim lesznek a nyáron, már most tudom. 

Mivel neon lakkokról van szó, két tulajdonsággal bírnak, mégpedig, hogy csíkosodásra hajlamosak és mattok. Ez utóbbi nem teljesen igaz, van olyan neon lakkom, ami sokkal mattabra szárad, aminek én örülök, hogy pici fény marad a felületén. A csíkosságra felkenésnél ügyelni kell, ebből kifolyólag változó, hogy 2 vagy 3 réteg szükséges. A swatchokhoz itt 3 réteget kentem fel, de amikor először használtam a barackot, 2 réteg is elég volt. 

Mrs. Brightside: Neon rózsaszín, igazi csajos szín. Ezen a két képen éppen nem olyan a színe, mint valójában, az előző képeken hasonlít inkább. Nem durván feltűnő, kellemes viselet. 



Mr. Brighside: A másik két színhez képest egészen visszafogott, barackos árnyalat. Amúgy is odavagyok az ilyen színekért, sokat fogom használni. 



Little Miss Sunshine: Textúrát tekintve ez eltér az előző kettőtől, mikrocsillámok vannak benne, amitől gyönyörű lesz, viszont ebből mindenképpen kell a 3 réteg, különben átlátszik. 



A csomagolásuk megszokott Catrice, annyiban tér el az állandó kollekciós daraboktól, hogy a kupakjuk fényes, ami persze gyűjti az ujjlenyomatot, de ez legyen a legkevesebb. Mennyiség ugyanúgy 10 ml. 


Nektek hogy tetszenek? Szeretitek a neon lakkokat? Kedvenc szín? 



10 megjegyzés:

  1. Nekem az első tetszik legjobban, de magamon olyan "túl neon" lenne már :D

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek! *.* Imádom a neon lakkokat! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szintén! :) Ezen kívül csak egy másik rózsaszín van, de attól tartok ez változni fog a nyár közeledtével.

      Törlés
  3. Ohhh.az elso tokre vilagit:-D
    nekem mind a 3 tetszik ...az utolso csillogos kikopot masa a china glaze lighthouse-nak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes módon a China Glaze még annyira nem lett szerelem és szerintem a Lighthouse sokkal aranyba hajlóbb szín. Szép, szép, de speciel ez a Catrice nekem a kettő közül jobban tetszik. :)

      Törlés
  4. Ó,nekem mindhárm nagyon tetszik, ez a zöld is csodás, alákennék valamit, hogy ne látszódjon át, ezért a színért megéri kísérletezni és kombinálni :-)

    VálaszTörlés
  5. a neon barack nagyon tetszik, kár, hogy a sárgának ilyen gyenge a fedése

    VálaszTörlés
  6. húúú de szépek. *-*
    az első a kedvenc.

    VálaszTörlés