2012. november 10., szombat

The Body Shop Christmas

Sziasztok!

Hipp-hopp és itt a karácsony, észre sem fogjuk venni mennyire gyorsan. Az üzletekben már gyülekeznek a csokimikulások, a plázákban már állnak a karácsonyfák és érkeznek az ünnepi kollekciók is. Így van ez a TBS-nál is, itt Belgiumban november 14-től, azaz jövő csütörtöktől lehet kapni a karácsonyi kollekciót. Már tűkön ülve várom, kedvezményem is van és ezerszer végignéztem az amerikai honlapot a termékekről, ajándékcsomagokról. Mindig megvesznek kilóra, nincs mese, menni kell. :) Remélem mindent lehet majd kapni, amit az amerikai webshopban láttam, mert már fejben összeraktam a kis kívánságlistám. Most ugyan nem csak ezeket mutatom meg, hanem mindent ami nagyon tetszik. Ezen kívül a szokásos dolgok is karácsonyi köntöst kapnak, vagyis kaptak, mert már őket meg lehet vásárolni.

A személyes kedvencem a Ginger Sparkl kollekció, abban a fémdobozban, nagyon eltalálták szerintem és az ára sem vészes. Apropó árak, nem akarok írni, akit érdekel az amerikai webshopban megnézheti őket. Eltérés lehet a forint és dollár árak között, ezért is nem szeretnék tippelgetni.

Amit még említeni akartam, épp a héten vettem egy tavalyi vaníliás kézkrémet a karácsonyi kollekcióból, persze akciósan, és hát el kell mondjam, imádom. Valószínűleg így lesz ez az idei termékekkel is. :)

Terveztek vásárolni a The Body Shopban? Szerintem ajándékban nagyon jó ötlet, hiszen isteni illatuk van, a csomagolást gyönyörű és minőségi termékekről beszélünk.















4 megjegyzés:

  1. Jajj hát olyan édes ez mézeskalácsfiús kiadás, olvadok tőle! :D :)

    VálaszTörlés
  2. Mindegyik KELL! :DDD Amiket bemutattál, azokat már virtuálisan meg is vettem...magamnak :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  3. Viccesnek fog hangzani, de meddig nem olvastam bloggot, addig nem is gondoltam, hogy a karácsony ilyen hamar jön, mint ahogy most gondolom xDD. és amint látható az üzletek is felkészülve várják az ajándékot vevő embereket. The Body Shop nagyon jó dolgokkal rukkolt ki, és nagyon aranyos a csomagolásuk és micsoda illatjuk lehet (aww.). Felénk nincs ilyen üzlet, sajnos...

    VálaszTörlés
  4. Kár hogy a magyarországi TBS üzletekben ezek közül a csomagok közül nagyon kevés van jelen :(

    VálaszTörlés