2012. július 9., hétfő

TESZT: Catrice Cruise Couture paletta

Sziasztok! 

Evvel a palettával kapcsolatban vegyes érzelmeim voltak, elsőre nagyon megfogott, de mikor kikerültek a displayek, már nem voltam határozott azt illetően, hogy kell-e nekem vagy sem. Végül nem vettem meg. Múlt hétvégén Antwerpenben jártunk az unokahugaimmal és még egy utolsó pillantást vetettem rá,  akkor már biztos voltam benne, hogy nem kell. Nem sokkal később egy másik drogériában megláttam az akciós kosárkában féláron, így már nem is volt kérdés. :) A kék tust itt láttam először, de megállapítottam, hogy nagyon fekete felé tendál, és az is 2.50€ volt, így azt otthagytam.

De lássuk a palettát. A csomagolása kemény papír, a színek és a minta szerintem nagyon el van találva. 



Kinyitva 5 színt és egy kis ecsetet találunk benne, ami nem használhatatlan. A sötétkék és a rózsazsínes árnyalat matt, a világoskék, barack és a kiemelőszín pedig gyöngyházas finisht ad.


A festékek egy icipicit porzanak, de egyébként szemhéjalapozóba, vagy akármilyen alapba nagyon szépen beletapadnak, szóval nincs gond velük. 




Ilyen swatchok alapján nem biztos, hogy megvenném, de hozzá kell tennem, ezek alap nélkül, egy húzással készültek. Drogériás árkategóriában ez szerintem teljesen megfelel. A Catrice amúgy is jó szemhéjpúderekben, itt is kb. azt kapjuk, mint az állandó termékeknél. Könnyen lehet velük dolgozni és jól építhetőek. 


Hamarosan hozok egy sminket is, amit evvel a palettával készítettem. Nektek, hogy tetszik? Vettetek valamit ebből a trendkiadásból? 

11 megjegyzés:

  1. O, erről én is készítettem tesztet és 3 sminket! :D Ha kíváncsi vagy kukkants be! :)

    http://lifelikevision.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Nekem tetszik, de szerintem meg nem venném, pláne hogy nem is láttam még.. :D

    VálaszTörlés
  3. Én még nem vettem semmit, de nagyon jó nyárias színek vannak benne!
    Kíváncsian várom a sminkes postot! :)

    http://s-lounge.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Díjat kaptál!:)
    http://pamacs-ka.blogspot.hu/2012/07/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  5. Szia! Nagyon szép ez a smink! milyen alapot tettél a festék alá? én körömlakkot vetem ebből a kiadásból, világos, halvány kék , nagyon szép, imádom!:)

    VálaszTörlés
  6. nem olyan régóta olvasom a blogodat, nagyon tetszik, kiváncsi vagyok nagyon, hogy kint élsz külföldön?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brüsszelben élek fél éve lassan és nagyon szeretem. A smink alá alapnak szemhéjalapozót valamint fehér és fekete szemceruzát használtam. De krémes szemhéjfesték is megteszi.

      Törlés
  7. és még azt megkérdezhetem, hogy milyen márkájű a szemhéjalapozó? milyet ajánlanál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kétfélém van, egy Essence I love Stage és az Artdeco szemhéjalapozója. Az első olcsóbb, drogériás márka, 6-800 Ft körül van, az Artdeco 2-3000 ha jól tudom. Mindkettőt szeretem, de mindkettő teljesen más. Az Essence olyan mint egy folyékony alapozó, az Artdeco-t inkább egy kréms szemhéjfestékhez hasonlítanám. Kicsit nehezebb vele dolgozni, mert ha hibázol, nagyon nehéz korrigálni, de úgy tart mint a beton. Alapvetően az Essence-t is szeretem és többet is nyúlok hozzá.
      A nagy márkák közül a Too Faced és az Urban Decay szemhéjalapozóit tartják a legjobbnak.

      Törlés
  8. Válaszok
    1. igazán nincs mit, köszi hogy érdeklődtél!

      Törlés