2011. november 17., csütörtök

Welcome to Brussels

Sziasztok!

Igen, megérkeztem, szerencsésen méghozzá. :) Már most szeretném elmondani, hogy ez költözés téma nem fogja rányomni a bélyegét erre a blogra, mert indítottam egy utazós blogot, ahol a mindennapjaimról olvashattok, itt csak az itteni vásárlásaimmal, termékekkel stb. kapcsolatos dolgokat fogom leírni nektek. Az utazós blogomat itt találjátok: Flory in Brussels

Ma már volt is alkalmam rögtön belevetni magam az itteni dolgok felfedezésébe és azt hiszem kicsit nagy elvárásokkal indultam el. A belvárosban elég sok helyen lehet kapni sminktermékeket, nagyjából szinte mindent, rengeteg highend márkát persze arany áron. Ami a drogériákat illeti, eddig még nem sikerült megtalálnom azt a tökéletest, ami nálam a drogéria szó alatt szerepel a szótárban.

Van egy Di nevű üzletlánc, ami ugyan valóban drogéria, de nekem nagyon kicsinek tűnt eddig bármelyik. Nincs akkora kínálata, mint egy Dm-nek vagy Rossmann-nak. Sminkek terén pár márkát forgalmaznak a legtöbb helyen: Bourjois, Rimmel, L'oréal és Maybelline. Eddig nem nyerte el a tetszésem.

The Body Shop és Yves Rocher elég sok van, a sétálóutcába konkrétan mindkettőből 3 is található.

Ami a Kruidvatot illeti (otthon Rossmann), itt közel sem olyan sűrű, mint otthon vagy éppen a szomszédos Hollandiában, az egész városban 2!!!! darab van belőle. Mondjuk az egyik nincs olyan messze, 2 metró megálló, amit ma én lesétáltam, hogy ismerkedjek a környékkel, de ez sem volt az igazi. Igaz, rengeteg sminkcucc van, de amúgy meg olyan rumlis volt nekem a bolt, lehet ez csak átmeneti felfordulásnak tudható be. Szóval a sminkek, na itt van minden: L'oréal, Nivea, Gosh, Rimmel, Maybelline, Bourjois (ebben nem vagyok már biztos és persze Essence és Catrice is, főleg ezek miatt mentem el oda. Hát, nem tudom miért vártam azt, hogy majd roskadozó állványok várnak, itt is elkapkodják a cuccokat, csak úgy, mint otthon. Essenceből a Vampire's Love van éppen porondon, de semmi nem volt belőle egy szempilladúsítón és 2 púderen kívül, amiből az egyik már össze volt törve. Nem tudom honnan lesznek körömlakkjaim, mire hazamegyek már biztos, hogy nem lesz sehol. :(
A Catrice nem volt ekkora csalódás, ugyanis a Las Vegas display teli volt, és nem vettem semmit mégsem, valahogy akkor már el volt menve a kedvem az egésztől. De a palettát meg fogom ám azért venni, ami egyébként 4,49 euroba fáj. Ezen kívül volt még akció a körömlakkokból, kettő volt 4 euro. (Egyébként 2,49 darabja.) Háromszor körbejártam az egyébként nem nagy boltot, mire megtaláltam az "akciós" kosárkát, benne néhány Bohemia termékkel, meg is vettem volna a bronzosítót, meg két szemhéjpúdert, meg egy körömlakkot, mert én naiv azt gondoltam, ha ott van, akkor olcsóbb, de nem, normál áron voltak sajnos, ami persze csak a kasszánál derül ki, mert nincs rajtuk ár. Nem is értem. Így csak a körömlakkot vettem meg, 2 reszelőt, mert azt nem hoztunk és egy esernyőt, ami nélkül itt nem élet az élet. Na, de ennyit a Kruidvatról.

Ami a ruházati felhozatalt illeti, vannak olyan márkák, mint otthon (HM, Zara, C&A, Pimkie, Esprit stb.), van olyan, ami itt nincs vagy eddig nem találkoztam vele (Tally, Bershka, Tezenis) és olyanok is akadnak, amik otthon nincsenek, de itt igen (New Look, Cool Cat). Teljes képet egy nap után persze még nem tudok adni, majd úgy is járok még mindenfelé, látni fogjátok, ha valami újat fedezek fel, meg persze ha vásárolok.

Utolsó pillanatban egyébként otthon még megvettem a Luxopolis világoszöldjét is, és a Cosmo-t, amihez paletta járt, de még nem próbáltam ki.

Most ennyi, mert nagyon álmos vagyok, nemsokára jelentkezem!

1 megjegyzés: