2011. november 24., csütörtök

Brussels haul No.1.

Sziasztok!

Az facebookon már láthattátok, hogy vettem pár dolgot a Kruidvatban (Rossmann) pár nappal ezelőtt. Most be is mutatom őket és mesélek egy kicsit. Eredetileg a Catrice Las Vegas palettát szerettem volna megvenni, mivel már mikor először voltam is láttam, hogy van már belőle. Az első látogatásomkor tapasztalt rendetlenség nem változott semmit, sőt most még több dologra lettem figyelmes. Az egyik a csomagolás, ami ugye bombabiztos, matrica, plusz ezer kör cellux. Evvel nincs is semmi baj, nem másznak bele a termékekbe legalább. A gond ott kezdődik, hogy olyan figyelmetlenek az emberek, az eladók, a vevők és mindenki, aki felelős a termék "útjáért", mivel a Las Vegas paletták, az a kettő ami volt például keresztben végig voltak karcolva. Itt jött a kérdés, hogy kell-e nekem annyira, hogy karcosan is megvegyem és rájöttem, hogy nem. Elkezdtem nézegetni inkább a monókat, és ugyanerre lettem figyelmes, hogy kipakoltam kb. az egész polcot, mire találtam egy olyat, ami nem annyira vészes. És ez a trehányság mindenre érvényes, nem csak a Catrice-re, csak ezen látszik meg a legjobban, mivel átlátszó ugye. A másik a kupleráj, amit nem tudok elviselni, de nagy levegőt veszek és majd hozzászokom. Az biztos, hogy nem fogok sűrűn járni ebbe a boltba (másikba se nagyon), inkább otthon fogok vásárolni, még ha ritkán is megyek haza. Vagy rendelek a netről. :)
Na de elég a panaszkodásból, azért bánatomban vettem pár dolgot. :) Mivel a Las Vegasnál az arany-kék összeállítás tetszett, kerestem másik arany színűt, erről bővebben már írtam tegnap.


Essence Colour & Go (1,29 €/db)
  • 48 Meet me now
  • 73 Princess prunella




Catrice mono eyeshadow - 420 Talk like an Egyptian (2,79 €)



Essence I love extreme szempillaspirál (2,79€)


Már mindent kipróbáltam, mindről lesz teszt is szépen sorban. Most néztem amúgy a számlát, mert nem emlékeztem a spirálra pontosan és az Essence dolgokra 15% kedvezményt adtak, összesen 0.81 €-t (~250 Ft), ami sehol nem volt kiírva, hogy ilyen akció lenne. Ez pozitív, talán az első pluszpontja a Kruidvatnak :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése