2011. szeptember 29., csütörtök

FOTD - kérésre!

Reggel kitettem egy bejegyzést Facebookra, hogy mi legyen a napi poszt. Sejtettem, hogy még nem sok mindenki fog tolongani ötletekkel, így az első kommentelő (aki eddig az egyetlen is), Pici Ancsi kérését teljesítettem, aki sminket kért, őszi színekkel. Barna, sárga, narancssárga, lila....Elkezdtem gondolkodni, hogyan tudnám ezt mind egy sminkbe tömöríteni, de mivel a lila nem illik bele, kiesett, majd legközelebb. Maradt a 3 szín, ezekkel már könnyű együtt dolgozni. De még mindig bújkált bennem a kisördög, így elhatároztam, egy finomabb, natúr, nappali sminkkel kezdek, amit szépen átalakítok egy esti, vadabb, leginkább partysminké.
Első lépésbe lealapoztam az arcom folyékony alapozóval majd a nagyobb hibákat egy görgős alapozóval még lefedtem. Egy fekete szemceruzával meghúztam a vízvonalakat és a felső szempillatövemet is kifestettem. Ezután egy barna árnyalatot vittem fel a mozgó szemhéjam külső részére, a felére körülbelül, a belsőre pedig egy világos arany-sárgás árnyalat került. A szemöldökcsontomra natúr highlighter, amit összesatíroztam a barna színnel.Az arcomra púdert és bronzosítót tettem. Ezután jött a szempillaspirál és a rúzs. Ebből kétfélét és kipróbáltam, az első képen barnás fényeset használtam, a másodikon pedig egy erősebb, bordós, matt rúzst alkalmaztam. (nagyításért kattints!)


Ezután a barna alapot megerősítettem egy sötétebb és csillogósabb árnyalattal, a sárgát pedig narancssárgává változtattam. Rúzst itt nem is használtam, mert annyira erős és domináns lett a szemsmink, hogy csak egy egyszerű barna szájfényt alkalmaztam. 

Végül pedig a termékek, amiket használtam:

Arc:
  • L'oreal True Match alapozó C2 Vanille Rose
  • L'oreal True Match Roll On görgős alapozó C2 Vanille Rose
  • Manhattan Soft Compact Powder Natural Look - 0 Transparent
  • Essence Summer of Love hab állagú bronzosító
Szem:
  • Maxima paletta - barna és aranysárga alapszín
  • S-he stylezone duo eyeshadow 631/02 - ebből a világos árnyalatot használtam a szemöldökcsont alá highlighterként
  • Miss Rose Shiny 6 Color Eyeshadow 04-es paletta - csillogós barna és narancs színek
  • Miss Sporty 01 fekete szemceruza
  • L'oreal Lash Architech Carbon Gloss - Carbon Black szempillaspirál
Száj:
  • 1. képen: Avon szájfény csillogású rúzs - G0507 brown sugar
  • 2. képen: Avon szájfény csillogású rúzs - 0307 vintage wine
  • 3. képen: Essence Summer of love lipgloss  - C1 always hippie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése