2013. április 28., vasárnap

Nail Club 3in1 nail challenge

Sziasztok Szépségek!

Az eredeti témánkat kicsit csúsztattuk, mert találtunk egy nagyon jópofa dolgot Elíz blogján, méghozzá a 3in1 kihívást. A dolog lényege, hogy csukott szemmel választasz 3 körömlakkot és azokból alkotsz valamit, úgy, hogy mindenféle glittereket, straaszokat és hasonlókat kihagyunk most a buliból. Napokig halogattam a húzást, mert nem volt szívem kiborítani a dobozt, másrészt féltem tőle, hogy mit húzok, de egy pont után már muszáj volt megtennem, hogy még időm is legyen kigondolni, mit szeretnék. Egyetlen olyan lakkom volt, amit nem akartam ebben a körben kihúzni, hát persze sikerült. 



A lakkjaim: OPI Oz LE - When monkeys fly!, Essence Floral Grunge LE - Be flowerful, Essence Season of extremes LE - Little miss bright

(Elfelejtettem róluk külön képet csinálni, így csak a telefonommal készültet tudom megmutatni.)


 Nézzük végül mi sült ki belőlük! Az igazat megvallva, egyáltalán nem tetszik, azóta már támadt jobb ötletem, csak idő hiányában nem kiviteleztem. A két szín egymás mellett jónak tűnt elsőre, majd felkenve szinte teljesen összeolvadtak. Ez persze csak a celluxozás után derült ki, de azért próbáltam olyan képeket hozni, amin látszik valamennyire, amit akartam. 






 
Ennyi lenne a mostani NC, a többiek nagyon jókat húztak, nézzetek be mindenkihez!





NC 3 in 1

1. Bikira Roni  5. Netti  
2. Ingrid  6. Marcsi  
3. Flory  7. Elíz  
4. Lora  8. Réka  

(Cannot add links: Registration/trial expired)

2013. április 25., csütörtök

REVIEW: Sally Hansen Nail Polishes

Sziasztok Szépségek!

Kicsit később ugyan, mint a többiek, de én is meghoztam a Sally Hansen lakkokról a kis posztomat. Bevallom, kétes érzéseim voltak velük kapcsolatban, mert ugyan nagyon vártam, hogy megkapjam őket, de a többiek posztjai és a sok negatívum amit olvastam, eléggé belém állította a parát is, hogy lesznek majd drága, ámde használhatatlan lakkjaim.
Múlt szombaton mikor otthon voltam, kézbe vehettem végre őket és bár már nem volt meglepetés miket kapok, nagyon örültem nekik.

Két színt kaptam, ugyanazt a kettő, mint a többiek is, ez nem lesz meglepetés. Elsőnek hoztam egy képet, amin az újdonságok vannak, de közülük csak a SH lakkokról lesz ma szó.


Nézzük is őket! A csomagolásuk szerintem nagyon igényes, nehéz, vastag üvegben vannak, ami hatalmas, mivel majdnem 15 ml lakkot tartalmaz, ergo sosem fog elfogyni. A fényes kupak is nagyon tetszik és a gumi borítás lényegesen megkönnyíti a lakkozást, jól megtámasztja az ujjaimat. Ezen kívül semmi extra, én kicsit cicomásabban írnám rá a nevét, de ezt már csak az oroszlán személyiségem diktálja. :) Legalább így jó nagy felületen látszik a lakk színe.


 Szinte mindenkinek baja volt az ecsettel, hát nekem NEM! :) De tényleg. A Catricnek van hasonló ilyen, lapos, széles fejű és összevissza vágott ecsete, ami sokaknak bosszúságot okozott, de nekem még sosem volt ilyen könnyű a lakkozás. Szépen ráfekszik a körmömre, szétterül és szinte egy húzással beteríti az egész körmöt. Másodpercek alatt kész is a lakkozás. 


Avval sem volt bajom, hogy eleinte csíkos, mert mire a második réteget felvittem, szépen egyenletesen szétterült és voilá...nincsenek csíkok. Az, hogy milyen szép fényesre szárad és olyan is marad, az már csak hab volt a tortán. A száradási idejét átlagosnak mondanám, de elég krémesek és sűrűek, így nem árt odafigyelni az első 1-2 órában, hogy ne érje semmi baj.


Összességében én meg vagyok elégedve ezekkel a lakkokkal, örülök, hogy nekem bejöttek és ha lesz rá lehetőségem, fogok még vásárolni is belőlük. Az ára nem a legbarátibb, nálam ez már a drága lakk kategóriába tartozik a maga 2-3 ezer forintos árával, de nem tartom kizártnak, hogy bővülni fog a kollekció.

Most pedig nézzük a swatchokat! (A poszt végén van még egy kis meglepi!)







Éééééés, íme az első körömnyomda próbálkozásom. Najó, nem az első, de az első olyan, ami egyáltalán rajta maradt a körmömön. Tudom, olyan, mintha valami ovis pingált volna rá pár plecsnit, de majd gyakorolok sokat. :) 

Ti hogy álltok a Sally Hansen márkával? Vásároltatok már? Ha igen, mit? 

2013. április 24., szerda

PREVIEW: Essie Resort 2013

Sziasztok!

Már kapható a boltokban az Essie tavaszi kollekciója, Madison Ave Hue néven fut, de ma valami másról hoztam pár képet. Ez pedig nem más, mint a következő kollekció, a Resort 2013. A Resort 2012 mini kollekciója volt az első Essie vásárlásom és azóta menthetetlenül szerelembe vagyok esve velük. Nincs ez másképp most sem, a Resort 2013 is instant szerelem volt. Általában eBayről rendelem meg őket, mert a miniket így tudom a legkönnyebben beszerezni, de sajnos a tavalyi árat kicsit megemelte az eladó, bár még így is a legolcsóbbak között van. 
Térjünk vissza a kollekcióra, ami 6 színt tartalmaz, melyből 4 kapott helyet a mini cube-ban. 


Árnyalatok balról jobbra:
come here, first timer, in the cab-ana, under where?, nice package, again?! 

Az első 4 lakk került bele a mini kollekcióba, és a színek sokkal inkább hasonlítanak a dobozon levő színekre, mint a fenti képre. Swatchokat ITT találtok, ahol Ti is láthatjátok mennyire élénk és gyönyörű színeknek lehetünk új és boldog gazdái. :) 


Ha minden jól megy, a mini kollekciót be fogom szerezni, mert az in a cab-ana és a first timer hatalmas szerelem. :)

Nektek hogy tetszik ez a kollekció? Hogy álltok az Essie márkával?

2013. április 22., hétfő

NOTD - Favorite blue

Sziasztok!

Annyi lakkom van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, csomót még ki sem próbáltam vagy csak egyszer, mégis vannak darabok, amikhez mindig szívesen nyúlok. Ebben a posztban a kedvenc kék lakkomat hoztam el Nektek, amit már többször is láthattatok. A Catrice Bohemia kollekcióból van ez a lakk és elég sokat vadásztam rá, de végül az enyém lett és azóta is töretlen a szerelmünk. :) Feldobtam egy kis Blue Addicted fedőlakkal, ketten tökéletes párost alkotnak. 

Nektek melyik a kedvenc kék lakkotok?







2013. április 19., péntek

PREVIEW: Manhattan Pastell Pretties nail polishes

Sziasztok!

Lollynál láttam nem olyan régen egy preview posztot a Manhattan Pastell Pretties kollekciójáról és nem hagyhatom szó nélkül a körömlakkokat. A szemceruzák is gyönyörűek, na de a lakkok, az összes MUST HAVE. Ennek kapcsán említeném meg, hogy a DM oldaláról lehetőségetek van letölteni egy 25% kedvezményre jogosító kupont, amellyel egyszerre több dekorkozmetikai terméket is megvásárolhattok (kivéve Essence), sőt az akciós termékekre is vonatkozik, a kedvezmény a kasszánál a végösszegből kerül levonásra. 

A kupont az alábbi linken bárki letöltheti, nem szükséges Active Beauty tagnak lenni: 


És persze a poszt fő témája, a lakkok. Imádom az összeset egytől egyig, nem tudnék egyet választani, mert így egyben szépek. :) (Ennek szokott az lenni a vége, hogy egyet sem veszek, ha mind a négyet nem vehetem meg.)

Nektek hogy tetszenek?


2013. április 17., szerda

Hétvégi szerzemények

Sziasztok!

Úgy esett a dolog, hogy a hétvégét otthon, Magyarországon töltöttem és mivel éppen Glamour Napok voltak, gondoltam azért belátogatok a városba, így a reptérről egyenesen befelé indultunk Dórival. Ha a véleményemet kérdezitek, szerintem botrányos ez az egész, 2-2,5 órát töltöttünk az Arénában (negyedét mentük végig), de sorban fordultunk ki az üzletekből, mert még ahhoz sem volt kedvem a sok ember láttán, hogy megnézzem egyáltalán mi van a boltokban. Szerintem a 20% nem olyan nagy dolog, kivéve, ha az ember drága dolgokban gondolkodik, mint mondjuk egy bőrkabát, vagy hasonló, akkor számottevő tud lenni. Alapvetően viszont ez a tömeg és a fejetlenség, rendetlenség nekem mindig elveszi a kedvem. 20% máskor is (szezonközi akciók), szóval nem egy kihagyhatatlan dolog szerintem. 

Pár apróságot vettem csak, azokat viszont megmutatom Nektek. 

Csoportkép (a táskám lemaradt róla)
Ezeket a basic nyári felsőket a Bershka-ban vettem, nagyon jó anyaguk van, volt még többféle színben, sőt fehér-kék pöttyösben is. Már bánom, hogy nem vettem többet, mert igazán verhetetlen áron vannak.

Bershka 1395.-/db
A Tezenisben mindenképpen szerettem volna menni, ott nem érdekelt mekkora sort kell végigállnom és talán ez volt az egyetlen ilyen hely. Ezeket a zoknikat imádom és minden szezon elején beszerzek belőlük pár darabot.

Tezenis 590.-/db  (kuponnal 1400-1500.- körül volt a 3 db)
A DM-ben szerintem most nagyon jó kuponok voltak, de végül nem használtam fel egyiket sem. :( 
Vettem viszont egyet a kedvenc Miss Sporty körömerősítő lakkomból (-25% kuponnal a dekorkozmetikai termékekre), intim törlőkendőt, új illatú Balea tusfürdőt és méregtelenítő teát. 


Ezt a táskát a tököli Tescoban szereztem, valami nevetséges 600.- körüli áron. :)


Megkaptam én is a Sally Hansen lakkjaimat, még nem próbáltam ki őket, de hamarosan. Ezen kívül a piacon is szereztem két lakkot, ezeket is majd megmutatom.



2013. április 14., vasárnap

Nail Club Elegant

Sziasztok!

A Nail Club keretein belül most egy visszafogottabb téma kerül sorra, méghozzá az elegáns körmök. Nagyon nehéz volt bármit is kigondolnom, mert általában színesre, élénkre lakkozom a körmeimet és nagyon ritkán használok nude és világos színeket. Amit mindenképpen szerettem volna a körmeimre varázsolni az a masni, ami nem lett teljesen olyan, mint ahogy elképzeltem, valamint valami kis selymes szín. Nem bonyolítottam túl, ez lett belőle. Amikor elkészült, órákon keresztül azon gondolkodtam, hogy mi a fura rajta, majd rájöttem, hogy kísértetiesen hasonlít a fekete-fehér alkotásomhoz, de már nem volt időm másikat készíteni, ezt is kétszer kellett lefényképeznem és így is borzalmasak lettek a képek, ugyanis egész héten esett az eső és semmi fény nem volt napközben. 
A többiek tuti valami brutál jóval fognak előállni, nézzetek be mindenkihez. Vendégünk a héten Dii







Nail Club Elegans

1. Netti (Szütyő blog)  6. Réka  
2. Maria's Nail  7. Flory  
3. Ingrid  8. Verus  
4. Lora  9. Roni  
5. Dii  

(Cannot add links: Registration/trial expired)

2013. április 9., kedd

NOTD + Sally Hansen - bővebb termékismertető


Sziasztok Szépségek!

Ahogy ígértem, egy kicsit bővebben is beszámolok a Sally Hnasen termékekről. Bevallom, sok bloggerinánál olvastam, hogy már régóta ismerik a márkát, nekem teljesen új volt, amikor először hallottam róla, hogy majd valamikor Magyarországra is megérkezik. A sajtóanyag alapján nagyon kíváncsi lettem és szerintem be is fogok szerezni egy-két dolgot, mert ráférne a körmeimre egy kis extra ápolás, a tél nem tett jót nekik. 


Nézzük mik találhatóak a kínálatban!

Sally Hansen a körömápolást 3 lépésre bontja, így bemutatom ezt a 3 lépést és a hozzájuk kapcsolódó termékeket.

1.     Formázás: magas minőségű manikűreszközökkel
A tökéletes manikűr a gyönyörűen formázott körmökkel kezdődik. A Sally Hansen széleskörű választékot nyújt magas minőségű manikűreszközökből körömreszeléshez, polírozáshoz, és körömvágáshoz. Szépségszakértők inspirációja nyomán, ezeket a csúcsminőségű manikűr eszközöket precíz és professzionális eredmény elérésére tervezték. Körmeink és körömágybőrönk ápolása és kényeztetése élvezetes magunkra fordított időt jelent és egyben alapvető előkészület az elegáns, szalon-stílusú manikűrhöz és pedikűrhöz. 

  • Sally Hansen Zafír körömreszelő (1999,-)
  • Körömreszelő (699,-)
  • Sally Hansen Köröm- és körömágybőrvágó olló (2499,-)
  • Sally Hansen Körömcsipesz (2499,-)
  • Sally Hansen Perfect Manicure Szett (2499,-) Tartalma: 1 db fém körömreszelő, 1 db körömcsipesz, 1 db körömágybőr feltoló és vágó, 1 db három oldalú polírozó, 1 db hordozó kistáska

Dana Caruso körömspecialista a körmök legalább heti egyszeri formázását javasolja: „a tökéletes alakú köröm titka, hogy a körömágy formáját imitálja. Először vágd le a körmöt a kívánt hosszúságúra, majd használj finom szemcséjű reszelőt, gyengéd, egy irányban, a szélektől közép felé irányuló mozdulatokkal, hogy megelőzd a köröm beszakadását. Ha durva reszelővel „fűrészeljük” le a felesleget, felrojtosodhat a köröm, így könnybben beszakadhat, valamint szétválhatnak a köröm rétegei, amitől az töredezni fog. Végül használj polírozót a körömlemez legöregebb rétegeinek eltávolítására, így sima, hibátlan körömfelületet hozol létre a körömlakk használatához”. 


 

2.     Ápolás: innovatív megoldások
Az évek során a Sally Hansen élvonalbeli, innovatív körömápolók széles sorának bevezetésével az iparág vezetőjévé vált.

A Sally Hansen teljes körű szakértelmet nyújt, magas minőségű megoldásokkal, minden körömproblémára, manikűr és pedikűr igényre. Először is, a választék kiemelkedően hatékony termékeket tartalmaz a körömágy ápolására és kondicionálására. Másodsorban kezelést nyújt a köröm erősítésére és növekedésének elősegítésére. Harmadsorban alapozó- és fedőlakkokat kínál a köröm védelmére sé erősítésére.

Ezek az ápoló programok segítenek a nőknek az erős, szép egészséges megjelenésű körmök elérésében és megtartásában. Ha a körmök jólápoltak, könnyű a szalon minőségű, professzionális eredmény elérése. A gyönyörű színek pedig tovább tartanak az egészséges körmökön.
  • Sally Hansen Instant körömágybőr eltávolító (1999,-)
  • Sally Hansen Körömágybőreltávolító & Balzsam (1999,-)
  • Sally Hansen Köröm&körömágybőr ápoló olaj E-vitaminnal (2499,-)
  • Sally Hansen MiracleCure körömerősítő és növesztő lakk (2499,-)
  • Sally Hansen Nailgrowth Miracle erősítő és növekedést serkentő, ápoló körömlakk (2499,-)
  • Sally Hansen Hard As Wraps erősítő lakk (2499,-)
  • Sally Hansen Hard As Nails Nylon+Retinol ápoló lakk (1499,-)
  • Sally Hansen Diamond Strength körömerősítő lakk (1999,-)
  • Sally Hansen Maximum Growth ápoló lakk (2499,-)
  •  Sally Hansen Smooth&Strong alapozó lakk (1999,-)
  • Sally Hansen Double Duty erősítő alapozó és fedőlakk (999,-)
  • Sally Hansen No Chip Akril fedőlakk lepattogzás ellen (1499,-)
  • Sally Hansen Mega shine lakk (2499,-)
  • Sally Hansen Diamond Flash gyorsan száradó fedőlakk (2499,-) 
  • Sally Hansen Kéz- és körömágybőrápoló krém (1499,-)
  • Sally Hansen Bőrradírozó lábpuhító krém (1999,-)
  • Sally Hansen Hidratáló lábkrém (1999,-) 
  • Sally Hansen Hidratáló lábkrém (1999,-)
A lakkok mellett ebben a kategóriában vannak olyan termékek, amik felkeltették az érdeklődésem: 

Sally Hansen Körömágybőreltávolító & Balzsam 
Könnyedén távolítja el a felesleges és egyenetlen felületű körömágybőrt valamit a megkeményedett
körömbőrt, miközben táplálja a körmöket és a körömágybőrt.Kettő az egyben formulája fehértea és uborka kivonattal lágyan és gyorsan hámlasztja, felpuhítja a makacs és túlnőtt körömágybőrt, miközben hidratálja a bőrt. Az eredmény: egészséges és ápolt körömágybőr, melyek akár 80%-kal simább.
*Használata: masszírozzon egy kis mennyiséget a körömágybőrbe. Használjon körömágybőr-feltolót, amennyiben szükséges, hogy még könnyebb legyen a letapadt körömágybőrt eltávolítani. Használja naponta a tökéletes eredményért. A körömlakk felvitele előtt alaposan mosson kezet.

Sally Hansen Hard As Wraps erősítő lakk
Törékeny, gyenge, sérült és töredezett a körme? Az erősítő lakk használatával sima és erős körmei
lehetnek. Hogyan működik: Az új, szabadalmazott formulának köszönhetően pajzsot képe, ami azonal hosszan tartó és sima körömfelületet hoz létre egy lépésben.
*Használat: Rázza fel gyengéden. Vigyen fel egy réteget tiszta, száraz, csupasz körmökre, majd hagyja
megszáradni.

Sally Hansen Smooth&Strong alapozó lakk
Akár 90%-ak simábbnak látszó körmök, azonnal!
Hogyan működik: A biotinban és spirulina alában gazdag formula kisimítja és feltölti a körmön lévő
barázdákat. Erősíti és kemányebbé teszi a gyenge körmöket a töredezés elkerülése érdekében. Az eredmény: sima és gyönyörű körmök.
*Használat: Vigyen fel egy réteget megtisztított körmére. Viselheti így, vagy színes körömlakk alatti
alapozó lakként.


3.     Színezés: szalon-minőségű, stílusteremtő árnyalatok.
A márka filozófiájának megfelelően a Sally Hansen körömlakk sokkal több, mint egy mesés árnyalat – elsőként vezette be az ápoló hatású színes lakkokat. Minden Sally Hansen körömlakk színt és egyben ápolást jelent: szabadalmaztatott összetétele kombinálja a legújabb divatirányzatok által diktált árnyalatokat a kiemelkedően hatékony ápolással minden körömtípusra és problémára. A bámulatos körömlakk a stílusosság eltéveszthetetlen ismertetőjele.

Minden hangulathoz egy árnyalat - a Sally Hansen színei stílusba öltöztetik körmeidet. Sőt, a hosszantartó színezőlakkok segítenek megvédeni és erősíteni a körmöket. Lépj be a színek univerzumába, válaszd azt a lakk-skálát, amelyik legjobban illik körmeidhez.

Ha a tökéletes árnyalat kiválasztásáról van szó, Dana Caruso a következőket javasolja: 
“A világos bőrű nők elképesztően jól néznek ki a csodás vörös bogyós színekben, mert ezek az árnyalatok tartalmaznak egy pici pinket. Azoknak a nőknek, akiknek bőre közepes árnyalatú, a mély, gazdag burgundi árnyalatok illenek. Az olíva vagy bronzos árnyalatú bőrű nőknek a legjobban a picit aranyló tónusok állnak, melyek egyébként szinte minden árnyalatú bőrhöz illenek. Ha igazán feltűnőek akarnak lenni, választhatnak az igazi “tűzoltó színű” karmazsinok közül, de kerüljék el a kékes vöröseket. A sötét bőrű nők merészek lehetnek az erős vörös és bíbor színekkel, vagy bármelyik sötétebb árnyalattal. Ha a lábujjak felöltöztetéséről van szó mindenki bátran kísérletezhet – az élénk, vibráló sárga, zöld, fukszia vagy kék árnyalatok tökéletesek az emlékezetes pedikűrhöz”  
  • Complete Salon Manicure körömlakk (2199,-)
  • Hard As Nails Xtreme Wear körömlakk (1299,-)


    Képek forrása: Google
Kiegészítő termékek:
  • Sally Hansen Körömerősítő körömlakklemosó (1299,-)
  • Sally Hansen Hidratáló körömlakklemosó (1299,-)
  • Sally Hansen Szempillagöndörítő és utántöltő (1999,-)
  • Sally Hansen Airbrush Legs vízálló folyékony harisnya spray (3499,-)
Bevallom mikor ezt a posztot írom, kicsit szkeptikus vagyok már a márkát illetően. Bloggerina társaim, akik már megkapták a Coty-tól a teszt termékeket, nincsenek teljesen megelégedve. Az én véleményemre várnotok kell még egy kicsit, szombaton kapom meg a lakkokat.
Alapvetően, amikor elolvastam a sajtóanyagot a különböző erősítő lakkok és fedőlakkok elsőre felkeltették az érdeklődésem és feltett szándékom volt vásárolni is belőlük, de egyelőre kivárok és megnézem magamnak élőben is őket. 
A lila lakk egyébként nagyon jó tavaszi választás volt, rettentő kíváncsi vagyok rá, de addig is egy másik lilát használva és némi rózsaszín OPI-t, csináltam egy kis tavaszi manikűrt!


További szép hetet Lányok! A héten még jelentkezem és vasárnap Nail Club is lesz! 
Flory