A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nivea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nivea. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 15., csütörtök

Elfogyott 2.

Sziasztok!

Sikerült felhalmoznom egy rakás üres flakont, nem kis idő alatt. Amikor már kifolytak a papírzacskóból is, amiben gyűjtöttem őket, rájöttem, hogy itt az ideje beszámolni róluk. A teljesség igénye nélkül, nézzük a nagy részét!

A sampon-sztori: 

Korpás a hajam, ezt talán már említettem párszor, pedig nem sok hajas poszt volt/van a blogon. Sokat szenvedek, hogy megtaláljam A SAMPONT, jelentem eddig még nem sikerült. Ideig óráig minden jó és szép, aztán huss, egy pillanat alatt megint minden kezdődik elölről. 
Amiket az utóbbi 1 évben próbáltam:
  • Yves Rocher csalános sampon: még a szilikonmentes korszakom maradéka, ebből több flakonnal is elhasználtam, már nem venném újra. 
  • Loréal Elseve korpásodás elleni samponok, többféle: a decemberi fodrásznál tett látogatásom alkalmával mondta az illetékes, hogy próbáljam ki a férfi változatot. Nagyon szeretem, bár ez sem tökéletes, nem is beszélve arról, hogy nem lehet itt kapni, csak a képen látható kék változatot, így amikor tudom otthonról beszerzem. Jelenleg még ez a legjobb, de most megint egy új fajtával próbálkozom, amit nem rég vettem. Lehet, hogy újraveszem. 
  • A The Body Shop gyömbéres samponját is egy flakon erejéig fogyasztottam, de az totális katasztrófa volt az én hajamnak, nem venném újra. (A flakont kidobtam.)


A tusfürdő-fanatizmusom:

Menthetetlen tusfürdő fanatikus vagyok, nem tagadom. Imádom az illataikat és általában indokolatlan mennyiséget halmozok fel, majd persze nagy nehezen elhasználom, mert már újat szeretnék venni. Hála istennek ugye ez egy gyorsan fogyó termék, így sűrűn cserélgethetem. 

  • Oriflame Nature kókuszos tusfürdő: tesómék hagyták itt, mikor látogatóban voltak, nem volt rossz, elhasználgattam, de mivel nem rendelek Oriflame-ből, nem fogom újra vásárolni. 
  • Nivea tusfürdők: a gyenge pontom, méghozzá szinte az összes. Az első számú kedvenc a vízililiomos és a citromos, de a powerfruit illatokat és a fehér flakonos fajtákat is nagyon szeretem. Rendszeresen újravásárolom. 
  • Yves Rocher: ők is nagy kedvenceim, az állandó darabokból most épp nem volt egy flakon sem, de a lótuszvirágos kapcsán már volt poszt és a grapefruitos is nagy kedvenc. A képen a karácsonyi kollekciós (azt hiszem citromos-vaníliás volt talán) darabot látjátok, ezt is nagyon szerettem. Mellette szintén egy limitált darab, ami krémes volt (az előző zselés állagú), nyári kollekciós és imádtam. Amúgy is odavagyok a gyümölcsös illatokért. 
  • Balea: számomra ez a tusfürdő ár-érték arányban a verhetetlen kategória, 250-300 Ft-ba kerül a DM üzletekben és fantasztikusak. Sajnos itt ezt sem tudom beszerezni, de fel szoktam tankolni otthon, most is 2 félét hoztam belőle. Mindig újravásárolom.


Szépségápolás vol.1:

  • Vichy Idéalia arckrém száraz bőrre: a legkedvencebb arckrémem amit valaha használtam. Imádom az illatát, az állagát, rendkívül jól hidratálja az általában iszonyatosan száraz arcbőröm, szóval nekem ő a tökéletes arckrém. Negatívuma az ára, ami 6000 Ft körül mozog, itt meg még talán több is, de megéri rá beruházni. Most egy másik krémem van, mert kifogtam egy jó kis akciót a reptéren még tavasszal, de vissza fogok térni ehhez. 
  • Körömlakk lemosók: keresem ebből is a legjobbat, nehéz megtalálni. A 3 közül az YR a kedvenc, az Essence BTGN-t soha nem fogom újra leemelni a polcról, az illatos Essence meg olyan elmegy kategória. 
  • The Body Shop Spiced Vanilla Kézkrém: tavaly előtti karácsonyi kollekciós illat, nagyon szerettem, sajnáltam, hogy elfogyott, egészen addig, amíg nem találtam valami jobbat, természetesen azt is kivonták a forgalomból.


Szépségápolás vol.2:

  • Sunfleur kímélő sminklemosó arctej: jó kis termék, szerettem, mert hidratálta a bőröm és finom illata is volt, de mivel ennek is nehézkes a beszerzése számomra, így elmaradozott a vásárlása. Szemsmink lemosására elkezdtem használni kifejezetten arra való terméket, mellé lemosó kendőket, így lassan kiépült a rutinomból.
  • Bebe sminklemosó kendő: ez is egyszeri vásárlás volt (szintén nem lehet itt kapni, meglepődtetek? :) ), elégedett voltam vele, a funkcióját ellátta, nem lettem rá allergiás, ami plusz pont. Újravenném.
  • Nivea sminklemosó kendő: kidobtam a csomagolást, de ugyanazt tudom elmondani, mint a Bebe kendőiről. Újravenném.
  • YR kétfázisú sminklemosó: róla is volt már poszt, alapvetően elégedett voltam vele, de szeretek én is kísérletezgetni és másikat vettem 2 flakon elfogyasztása után, amit úgy néz ki egy leheletnyivel jobban szeretek ennél. Talán újravenném. 
  • Essence I love stage szemhéjalapozó: agyon hype-olt termék, szerintem a blogger szférában mindenkinek volt legalább egy, ha nem több ilyen. Én is kivégeztem egyet, nagyon szerettem, de valamiért nem volt az, hogy rohanjak másikat venni, amikor elfogyott. Főleg, hogy van másik, az Artdeco alapozója, amit előbb elfogyasztanék, mielőtt másik vásárlására adom a fejem. 
  • Loréal Lash Architect szempillaspirál: régen ez volt a kedvenc spirálom, iszonyat sokáig kihúztam vele és imádtam. De ez is a kísérletezés tipikus esete, ha nem lenne más ezerféle a piacon amit ki szeretnék próbálni, akkor újravenném. 
  • Avon Supershock MAX szempillaspirál: detto az a sztori, mint a Loréal-nál. Imádtam, majd újra is veszem, valamikor, amikor épp nem fogok tudni dönteni a piaci kínálatból mit vegyek meg és egy jól beváltra van szükségem.


Most, ahogy elnézem, az Essence BTGN körömlakklemosón kívül, nem nagyon van olyan dolog, amit nagyon lehúztam volna és higgyétek el, ez nem azért van, mert mindent meg akarok veletek vetetni, egyszerűen így jött ki a lépés. :) 

Használtok ezek közül valamit? Miket fogyasztottatok el mostanában?

2013. március 18., hétfő

Little drugstore haul


Sziasztok!

Régen volt vásárlós bejegyzés, így most hoztam egy rövidkét. Viki bejegyzésén felbuzdulva néztem be a drogériába, hátha nálunk is lehet kapni ezt a Ladies Night csomagot, mert tavaly emlékszem, hogy volt. Ez ugyan nem volt, viszont egy másik akció igen, méghozzá, ha bármely márka arcápoló termékeiből vásárolsz kettőt, akkor 15%, ha hármat akkor 30% kedvezményt kapsz. Úgy gondoltam, ezt most ki is használom, így az egyik terméket szinte ingyen kaptam meg.

Amiket vettem: 
Nivea Soothing Cleaning Mousse - Arclmeosó hab száraz és érzékeny bőrre
Nivea Make-up remover wipes - Sminklemosó kendő száraz és érzékeny bőrre
L'oréal Make-up remover for eyes and lips - Kétfázisú sminklemosó szemre és ajakra


Szeretem a sminklemosó kendőket, mert szépen megtisztítják az arcbőrt, de sajnos volt már olyan, amire a szemem allergiás reakciót mutatott, így azóta óvatosan bánok velük és a szememet kihagyom. Legutóbb a Bebe kendőit használtam, még egy pár darab van benne, de azt itt nem lehet kapni, így valami új után kellett néznem. Az Essence illatáért annyira nem vagyok oda, a többi pedig kb. egy árban mozog (Nivea, L'oréal, Garnier), most ennek adtam egy esélyt. 


Amióta először kipróbáltam kétfázisú sminklemosót, azóta a szememre csak azt használom, mert a zselés tust kizárólag evvel tudom leszedni úgy, hogy ne kelljen vörösre dörzsölnöm a szemem. Eddig az Yves Rocher kétfázisú lemosóját használtam, de az elég drága, ha nincs éppen semmilyen kedvezményre jogosító kuponja az embernek, és amúgy is szeretek új dolgokat kipróbálni. Viki pedig erről is jót nyilatkozott, adok neki egy esélyt én is. 


Dóri barátnőmnél volt alkalmam kipróbálni a Nivea legújabb arclemosóját, a hab állagút, és elsőre beleszerettem, így ez volt az első termék amit leemeltem a polcról. Jó barátok leszünk. :)


Mielőtt elkezdeném őket használni, elfogyasztom a meglevő dolgaimat, így legalább rá leszek kényszerítve, és hamarabb elfogynak majd, hogy az újak vehessék át a helyüket. 

Ti milyen gyakran cserélitek az arcápolóitokat? 
Szeretnétek egy bejegyzést a mostani arcápolási rutinomról? 

2012. március 1., csütörtök

Collective szépséghaul :)

Sziasztok Szépségek!

Egy hatalmas haul posztot hoztam Nektek, ugyanis ebben minden van, még olyan dolgok is, amiket otthon vettem, pedig az nem ma volt. Rengeteg kép lesz, remélem nem bánjátok!

Ezeket a szépségápolási dolgokat még otthon szereztem be:
Balea Young Party maszkok (előtte, utána) (DM, akciósan 119.- ), Nivea (DM kuponnal féláron), Sunfleur kímélő sminklemosó arctej (Müller 895.-), Bioderma tusfürdő (nyertem), Essence 2in1 kézkrém, csak mert imádom (Rossmann 449.-)


Nem bírtam ki, hogy ne oldjam meg valahogyan az Essence téli kézkrémeinek a beszerzését és MillaCsilla nagyon kedvesen felajánlotta, hogy beszerzi és elpostázza nekem őket. Ezúton is köszönöm még egyszer!
Eddig a vanilla apple pie a kedvencem. :) (399.-/db)









Megjöttem a Sunfleur nyereményeim is, róluk nem írok bővebben, mert ez a Classic Edition termékcsalád nincs jelenleg forgalomban.





Áttérhetünk a sminkes dolgokra. Ezeket a rúzsokat is még otthon szereztem. A középső NYX-ről már olvashattatok egy külön posztban. A másik kettőre DM-ben csaptam le 3-400 Ft körüli árakon, pontosan nem emlékszem már. 


A bal oldali X-treme Last&Shine 77 árnyalat, gyöngyházas rózsaszín, a jobb oldali pedig Intense Moisture&Gloss 53Q, korallszín, nagyon különleges szín, az állaga pedig nagyon krémes, iszonyú jó viselni. 




Dóri barátnőm két körömlakkal együtt megajándékozott a You Rock ajakfilccel (02 Your pink is on fire). Vettem még egyik Rossmannos köröm alkalmával egy L'oréal Infaillible ajakkontúr ceruzát, méghozzá a 708 Always toasted, teljesen nude árnyalatban (249.-) és egy krémes Rivel szemfestéket (nem Rossmannban), ami ilyen kékesszürke és alapként használnom, szépen kiemeli a sötét színeket. (Kínai üzlet 249.-)




Amik innentől következnek, már itt Brüsszelben vásároltam. Ezt a két Catrice monót (imádom őket) 1€/db áron vettem és odavagyok értük, pont ilyen tavaszi színeken gondolkodtam. A rózsaszín ( 300 Pink Rock Super Star) csillámosabb, selyemfényű, a zöld (030 Who is Kermit?) pedig egy matt szín, de egymással nagyon jól kombinálhatóak. A Lady Gaga sminkemnél ezt a rózsaszínt használtam.







Ráakadtam még pár kifutó termékre és már az újak közül is szemezgettem. 


Vettem egy körmös ecsetet végre a Nail Club-os alkotásokhoz (3.99€), valamint az Essence új szemhéjpúder ecsetét is beszereztem (1.29€), róla lesz külön poszt. A kétoldalú zöld Catrice ceruzát az akciós kosárkában találtam (0.50€), az előző képen szereplő Bohemia por állagú tussal együtt. (1€) Nem tudok rá jobb szót mondani, de gyönyör színe van. A ceruzát még hegyezgetnem kell, egyelőre nagyon puha, nem tudom mit csináljak vele. A fehér Essence szemceruzát alapnak használom, világos színek alá. (0.99€)


Az új Colour&Go lakkokba egyenesen beleszerettem, csak pont, amik a legjobban tetszenek, a közeli Kruidvatban nincsenek, mert csak szimpla állvány van és a kékes árnyalatok közül alig van rajta valami. De ebbe a narancssárgás - korallos színbe egyből beleszerettem. A feketét Nail Clubhoz vettem kontúrozni. (1.29€/db)



A szemhéjpúderek közül csak ez az egy új fogott meg, persze van már ilyen színem, de mattban, szóval ez kötelező volt. Egy ideig hezitáltam, de Lolly posztja után nem volt kérdéses. Ma készítettem vele sminket is, IMÁDOM! (60 Kermit says hello 1.59€)




Ezt a két Catrice monót is az akciós kosárkából szereztem, az egyik matt, a másik selyemfényű. A baloldalit éppen Plastic Tinkerbell szemhéjpúderes videójában is láttam a minap. Ilyen meghatározhatatlan barnás árnyalat, mintha picike lilával lenne vegyítve, de néha meg szürkésnek látom. (260 - I am a Coal-Girl 0.50€)
Az ezüst színbe is beleszerettem azonnal, sokat is használom a C'mon Chameleonnal napi sminknek. (050 - The Noble Knights 1€)







Ezeket vettem mostanában, tényleg nem egyszerre, de szerintem egyik sem volt olyan horribilis nagy kiadás, és örülök h ennyi dolgot akciósan tudtam kifogni. Nektek, hogy tetszenek?
Este jövök sminkes poszttal is!

2011. december 6., kedd

Nivea Express Hydration testápoló - a kedvencem!

Sziasztok!

Ezt a posztot a blog indulása óta tervezem megírni. Voltam egy fittness rendezvényen, amit a Glamour szervezett és a Nivea támogatott, így jutottam ehhez a testápolóhoz és ismerkedhettem meg vele. A Nivea magyar honlapján én nem találtam, de az amerikain igen, ahol ezt írják:

"A Nivea Express Hydration testápoló egy ultra-könnyű, tengeri ásványokkal dúsított formula, amely gyorsan beszívódik, sima, rugalmas, puha és bársonyos bőrt hagyva maga után. Extra gyorsan beszívódik és tartósan fejti ki hatását. Egész napos hidratálás, gyors felszívódás, könnyű, friss illat."


Az elsőtől az utolsó szóig egyet kell értenem. Egyszerűen IMÁDOM az első perctől kezdve. Legelőször sikerült nagy adagot magamra kenni és villám sebességgel tűnt el, a bőröm pedig iszonyat puha lett tőle. Eddig is nagyon szerettem a Nivea termékeit, és a leghálásabb azért vagyok nekik, mert evvel nem felejtem el a testápoló használatát. Egyébként elég hajlamos vagyok rá, de ezt egyszerűen nem tudom elfelejteni. Kaptam pár mintát is, jó utazáshoz, de küldtem belőle rougeandstyle Krisztinek is, aki hasonlóan vélekedik a testápolóról.
Változó árban van, 900-1200 Ft körül lehet a kisebb, a nagyobb pedig 1500-1700 szerintem, de javítsatok ki, ha nem így van, mivel én többet is kaptam, még eddig nem vásároltam. Annál inkább javaslom nektek megvásárlásra, mert ez tényleg más mint a többi!



Ilyen kis mintákat kaptam a normál méretű termék mellé: 

Nektek melyik a kedvenc testápolótok???

2011. október 4., kedd

TESZT: Új arcápolók

Sziasztok!

A Facebookon már megosztottam a képet, hogy miket fogok ma Nektek bemutatni. Igaz, hogy az arcápoló rutinom poszt még nem született meg, de ezt most nem bírom magamban tartani. Nézzük tehát miről lesz szó:

Kezdjük a Nivea make up starter arckrémmel. Amit írnak róla: 

"Niva Visage Make up starter egy könnyű nappali fluid, amely vitamin és lótusz kivonat tartalma révén hidratlja a bőrt és 1 perc alatt felszívódik. Láthatóan és érezhetően csodálatos a bőr. Az intenzív hidratált és felfrissült arcbőr csodálatosan puhává válik, készen áll a sminkelésre."

Kinézetét tekintve jól illeszkdik a Nivea családjába, üvegtégelyben van rózsazsín illetve kék csavaros tetővel. Semmi extra vonás, letisztult külső. Állaga érdekes, ilyen rugalmas, zselészerű dolog. Felvitel után valóban nagyon gyorsan felszívódik és puhítja a bőrt. Illata kellemes, használata könnyű. Korábban is próbáltam már Nivea hidratálót, jelenleg is azt használok, de ez mind közül a legjobb. Ára 1200-1400 Ft.


A következő a Vichy Eau Thermale:

"Frissítő termálvíz. Ásványi sókban és nyomelemekben gazdag. Megnyugtatja az érzékeny bőrt, megerősíti természetes védekező képességét. Minden bőrtípusra ajánlott."

Ami nekem van az egy 50 ml-es minta, az eredeti csomagolásban 150 ml-est kaphattok. Mivel tegnap kaptam, még nem volt időm nagyon tesztelni, párszor fújtam csak magamra. Kellemes hűsítő érzés, gyorsan beszívódik, nem folyik el az arcon, szerintem a sminket sem fogja bántani. Az Evian hasonló termékéhez tudnám hasonlítani, frissítő a nyári melegben. Ára kb. 2000 Ft.


Végül pedig a kedvencem következik: Vichy Purete Thermale 3in1 arclemosó:

"Arclemosó tej, tonik és szemfestéklemosó egyben. Egy mozdulattal tökéletesen eltávolítja az arc és a szem sminkjét, valamint tonizálja a bőrt. Az arc bőre friss, tiszta és bársonyos lesz. A sejtlégzést aktiváló ubuquinone-t és Vichy termálvizet tartalmaz. Nem zsíros állagú bársonyos tej. Parabénmentes. Érzékeny bőrűek is használhatják."

Egyszerűen tökáletes arclemosó. Imádom. Nem tudok betelni vele, annyira kellemes a használata után a bőröm. Krémes állagú, de érezni rajta, hogy vizes is, nem nehéz, pont jó, kevés kell belőle, szerintem sokáig elég lehet. Vichy termékről van szó, tehát nem olcsó, de úgy érzem ezért hajlandó leszek pénzt kiadni, hiszen ebből is csak két pici mintát kaptam. Ára kb. 4000 Ft.


A képen levő alapozót még nem próbáltam ki, de hamarosan erre is sort kerítek.

Ti használtok Vichy termékeket? Melyiket?