A következő címkéjű bejegyzések mutatása: christmas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: christmas. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 23., hétfő

The Christmas TAG

Sziasztok!

Először is szeretném leszögezni, hogy én teljesen megőrülök a karácsonytól, mindentől, ami ehhez kapcsolódik. Már november elején várom, hogy jöjjenek a szép díszdobozos teák, ajándékcsomagok, fények, fenyőfák, karácsonyfadíszek stb. Nem lehet velem bírni ilyenkor. Idén már most túlzásba estem, ami a dekorációt illeti, indokolatlan mennyiségű dolgot vettem. :) Nem is keresek kifogást, és úgy gondoltam a blogon is illene előrukkolni valami karácsonyival (egyáltalán valamivel), így az első választásom egy TAG bejegyzésre esett, így egy kicsit jobban is megismerhettek.

1. A valódi vagy a műfenyőt kedveled jobban?

Egyértelműen a valódit, otthon mást nem is tudnék elképzelni, bár vannak szép műfenyők is, de az azért mégsem az igazi. Ezek közül igazából az extrábbak tetszenek, mint például fehér vagy rózsaszín.



2. Egy kávézóban vagy decemberben, mit kérsz?

Természetesen speciális téli ízesítésű kávét. Alig várom, hogy kipróbáljam a Starbucks vagy a Costa Gingerbread Latte-jét. Imádom a téli teákat is, a Pickwick igazán kitett magáért a Delicious Spices kollekcióval az idén.



3. Mi a kedvenc színsémád a karácsonyfa díszítésnél?

Sokáig a két szín variálása tetszett nagyon, abból is az arany-mélybordó páros, de újabban az egy szín több árnyalat kapott el nagyon. Ebből is a rózsaszín, az én kis fácskám idén mindenféle rózsaszínben fog pompázni.



4. Adni vagy kapni?

Mindkettő. Számomra nagyon fontos, hogy a másikban milyen érzéseket vált ki az ajándékom, igyekszem mindig valami személyeset kitalálni. Az, ha én kapok valamit, nem a mit a lényeg, hanem maga a dolog, hiszen így tudom, hogy fontos vagyok az adott személynek.

5. Húsos pite jöhet vagy mehet?

Őszintén? Sosem próbáltam még, de abból kiindulva, hogy a káposztás és spenótos péksütit kedvelem, biztosan ez is bejönne.

6. Mi a hagyományos karácsonyi ebéded/vacsorád?

A Szenteste sosem kérdéses, nálunk halászlé, rántott hal, ecetes krumplisaláta és mákosguba van. A két ünnep közül az egyik napon a nagymamámhoz megyünk, a másikon, amikor otthon vagyunk, sültek, franciasaláta, tejszínes raguleves, hidegtál, kacsa, krumplipüré szokott az asztalra kerülni. Ami a sütiket illeti, sajtos rúd, beigli, vaníliakrémes süti, mézeskalács, hókifli.

7. Karácsonyi divat. Hogy néz ki ez nálad?

Semmi különös, ami az öltözködést illeti, inkább kiegészítőkben, körömlakkban élem ki magam.

8. Melyik a kedvenc karácsonyi zenéd?

Melyik nem? :)

9. Melyik a kedvenc karácsonyi filmed?

Természetesen az első számú a Reszkessetek Betörők, ezredszerre is, Igazából Szerelem és a Holiday.

10. Mikor nyitjátok ki a karácsonyi ajándékokat?

A nagyszüleimet, akik mellettünk laknak és átjönnek Szenteste, akkor ajándékozzuk meg, valamint anyukám és a férje egymást. Mi a testvéremmel és a mostohatestvéreimmel akkor ajándékozunk, amikor ők jönnek vendégségbe, minden évben változik, hogy melyik napon a kettő közül. Most, hogy Brüsszelben élek, tavaly mikor visszaérkeztem, az itteni fa alatt is várt ajándék. :)




+1. Melyik a kedvenc karácsonyi körömlakkod/színed?

Az Essie 2012-es Holiday Kollekcióból a Leading Lady, pedig nem vagyok egy nagy bordó fan, de az utóbbi időben nagyon megakad rajtuk a szemem. Tavaly ezt viseltem karácsonykor.





2013. január 8., kedd

Yves Rocher Christmas Nail Polishes

Sziasztok!

Ma a Facebookon kitettem egy képet, amin megmutattam milyen új lakkok tulajdonosa lettem az elmúlt időszakban. Egy bejegyzés sok lett volna, így szétszedve mutatom meg őket közelebbről. 


A mai posztban az Yves Rocher mini lakkokról lesz szó. Őket a saját jézuskám hoztam, ugyanis még mielőtt hazajöttem, volt egy felhasználatlan kuponom, amin volt egy 17.50€ értékű ajándék. Emiatt vennem kellett valamit, mert sejtettem, hogy azt a szempillaspirált fogják adni, amit máskor is kaptam és nagyon szeretek azóta is, de már kifogyóban van. Igazam is lett, új spirál és 4 mini lakk új tulajdonosa lettem. 

Valóban minik, az üvegük és ecsetük is, mindössze 3 ml festéket tartalmaznak, szóval nem kell félni, hogy dobhatjuk ki, mert beszárad, gyorsan el lehet őket használni. Az ecset először fura volt, féltem, hogy a hosszabb körmeimnél majd szenvedhetek vele, de egyszerűen nem kell lehúzni a festéket, és így megfelelő mennyiség marad az ecseten, amivel már szépen lehet dolgozni. 

Fedésük nagyon jó, kell belőle azért két réteg, de a színük már 1 rétegnél is visszaköszön. A kék és a zöld gyöngyházas, a lila pedig nem. Ez a három tartozik a karácsonyi kollekcióba és melléjük vettem még egyet az állandóak közül, méghozzá egy lila gyöngyházast. Róla külön képeket nem készítettem, de a lila képnél a gyűrűs ujjamra az került.
Száradása elég gyors, meg vagyok vele elégedve.

Hogy tetszenek? Próbáltátok már az Yves Rocher lakkjait?









2012. december 23., vasárnap

Nail Club Christmas

Sziasztok!

Mi más lehetne a Nail Club témája így egy nappal karácsony előtt, mint az ünnepek. Én személy szerint imádom ezt az időszakot, a készülődést, az ötletelést, a dekorálást, a csomagolást, a sütés főzést és minden apró részletet. Általában már jó előre elkezdem az ajándékok beszerzését, de mégis mindig marad valami a végére és sosem úszom meg a tömött plázákat. A városokban, plázákban levő karácsonyi dekorációkat imádom, az itthoni lakásunk mindig ki van díszítve, és most a belga szobám sem maradt ki természetesen. Rózsaszín gömbökkel és boával dobtam fel, valamint egy jégvirágos Ikeás égősorral. Mivel viszonylag korán hazajöttünk, kint korábban állítottunk karácsonyfát, a szokottól eltérő módon: 

De térjünk rá a Nail Clubra is. Két manikűrt készítettem,  viszont mindkettőt lehetett már látni, egy-egy versenyen indultam velünk. Remélem azért nem haragszotok, hogy most ezeket mutatom meg Nektek! Remélem tetszeni fog.

Ezúton kívánok mindenkinek békés és boldog ünnepeket! Az újévi fogadalmai között szerepel a blog fellendítése is, úgy néz ki kicsit több időm lesz rá, remélem sikerül. 










A többiek munkái:

Zsófi:     

2012. december 1., szombat

Christmas nail polish - NYC Full Metal Jacket

Sziasztok!

Tegnap belefutottam egy körömlakk akcióba, ahol a NYC lakkoknál 2 db=3€ volt, és amikor megláttam ezt a színt, tudtam, hogy kell. Arany, metál és gyönyörű, nem volt kérdés. A barátnőmmel vettük felesben, ő is ugyanilyet vett és így ki tudtuk használni az akciót is. Ha nagyon megerőltetem magam, persze tudtam volna választani egy másik színt is, de valahogy ennél szebb most nem volt, így jobbnak láttuk, ha osztozunk az akción. 

Ez a második NYC lakkom, de be kell vallanom a másikat még nem próbáltam ki, ami egy fűzöld lakk, eddig egyszer díszítésre használtam a legutóbbi karácsonyi manikűrömnél, amit Erzsi versenyére készítettem és tovább is jutottam, ezt köszönöm nektek. 

Visszatérve a szépségre, egy rétegben is tökéletesen fed, de a tartósság kedvéért nem árt a második réteget és a fedőlakkot is felkenni rá. A színe gyönyörű arany, éppen jól jön most karácsonyra, már tudom is, hogyan fogom kombinálni az Essie Leading Lady-jével. 

Íme tehát a lakk, nektek hogy tetszik? Milyen színeket viseltek karácsonykor? 






2012. november 23., péntek

Csillogó körmök verseny

Sziasztok!

Ismét versenyen indultam, most manikűrt kellett készíteni, méghozzá karácsonyit. Ha tetszik a munkám, az alábbi linken 12-es sorszámmal lehet rám szavazni, profi kategóriában. 




2011. december 30., péntek

Karácsonyozós - FOTD & OOTD :)

Sziasztok Szépségek!

Ez egy kicsit személyesebb bejegyzés lesz, remélem nem bánjátok. A mai napom csudijó volt. Már nagyon vártam, hiszen a barátnőimmel találkoztam, végre együtt és jöhetett a közös karácsonyozás is. Persze egy egész délutános pletykálással egybekötve. Délben találkoztunk a Corvin bevásárlóközpontban, ahol először megebédeltünk, majd beültünk a Caffé Attitude-be. Kávéztunk és közben kiveséztünk minden fontos témát. Meg is ajándékoztuk egymást, apróságokkal ugyan, de a szándék a fontos ugye. 

Ezek az én ajándékaim, körömlakkok, belga csoki, bebe minikrém és egy személyre szóló kis levélke lapult benne a csajoknak. 

Ezek Dóri ajándékai, az enyémben egy Catrice Papagena műszempilla lapult. 


Fannitól illatos világítós gyertyát kaptunk. Nagyon vad, ha meggyújtod váltogatja a színét, 5 féle színt produkál. Kettőt le is fényképeztem Nektek. Sose láttam még ilyen, nagyon tetszik. 


Hellától a képen látható csoki (égetett karamellás, imádom) és a körömlakkot kaptam. A vicc benne az volt, hogy szinte ugyanilyet választottam én is Neki. :) 


A  világítós gyertya: 



És a lényeg, a sminkem. A szürke pulcsimhoz szürke smokey eyes sminket készítettem az új 98-as palettámmal. 




Képek nélkül nem érhet véget a nap!
Dórival: 


Fannival: 


Hellával: 


Közös: 


Éééééééés......a lényeg, amit tartogattam Nektek mára: az ELSŐ OUTFIT KÉPEK! Kevés készült, de remélem azért tetszik Nektek. (Őszinte véleményeket kérek!)






Felső: H&M 15€
Farmer Short: Jeans Club még anno
Cipő: Deichmann 6990.-
Táska: örököltem

És hazafelé még a fényvillamossal is találkoztam, igazán szuper zárása volt a mai napnak. Annyira szeretem az ilyen napokat, még most is tiszta extázisban vagyok. :)